Indul az évad az Országgyűlésben

2021. február 15. 07:00

Tárgyalhatnak a vészhelyzet meghosszabításáról is.

2021. február 15. 07:00
null

Az Országgyűlés ma kezdi meg idei első ülését. A képviselők napközben a kormány tagjait interpellálhatják, kedden pedig a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyalhatnak. Az ülés 11 órakor három közelmúltban elhunyt országgyűlési képviselőre, Szabó Ferencre (Fidesz), Tímár Györgyre (FKGP) és Pánczél Gyulára (MDF) történő emlékezéssel kezdődik, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el. A parlament az első napirendi pontban dönthet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-es üzleti jelentéséről és beszámolójáról.    

A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra és az azonnali kérdésekre egy-egy óra, míg a kérdésekre további 30 perc áll majd rendelkezésre. A parlament ezt követően előbb megtárgyalhatja, majd el is fogadhatja a Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról szóló politikai nyilatkozatot, amelyet a Ház külügyi bizottsága terjesztett elő. Kedden a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló kormányzati indítvány általános vitájával folytatódik az ülés.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2021. február 15. 11:15
Aki 3 x igazolatlanul hiányzik, annak a havi fizuja valami jótékony célra fordítassék.
llnnhegyi
2021. február 15. 10:59
133 bátor ember ,hátán viszi az egész országot ! Az ellenzék mindent blokkol! A sikhulyek például azt a vakcinát erőltetik ,amelyikbol nagyon kevés van az országban! A halál kufarjai: DK,MSZP ,Jobbik....stb. ....moslekkoaliciosok!
nick89
2021. február 15. 10:44
Az Alaptörvénybe (abba, amelyik Gránitszilárd...) bele kell foglalni, hogy a járvány miatt az átlagosan 15 milliós megtakarításainkat és a magánvagyonunkat át kell adni a lölőknek, mert máskülönben bekrepálnak, mint sikeresvállalkozók. Aztán utánuk az özönvíz!
kispufi
2021. február 15. 10:10
hú, de rövid a közelmúltban elhunyt képviselők névsora. méltóbb lenne egy jó hosszú megemlékezés, mondom, kikre. ja, hogy még nem aktuális? erről beszélek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!