Székesfehérvár azonnali mentőövet nyújt a vendéglátósoknak

2021. január 29. 09:57

Egyszeri 100 ezer forintos támogatást adnak az állásukat vesztett vendéglátóiparban dolgozóknak, akik legalább 30 napig munka nélkül maradtak.

2021. január 29. 09:57
null

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere Facebook-oldalán közölte, hogy azonnali gazdasági mentőcsomagot hoznak létre a helyi vendéglátóipar számára.

  • Első lépésként kiemelte, hogy az önkormányzati helyiségekben üzemelő vendéglátóipari egységek teljes bérleti díját elengedik 2020. november 1-ig visszamenőleg és a korlátozások teljes időtartamára, valamint arra buzdítanak minden tulajdonost, aki vendéglátóipari cégnek ad bérbe helyiséget, hogy adjon kedvezményeket a bérlőknek.
  • A teraszok kinyitását előrevetítve, 100%-ban elengedik a teraszdíjat a teljes idei esztendőre.
  • Bevezetik a „Továbbfoglalkoztatást Segítő Alapot”, egyelőre 30 millió forintos, de szükség esetén bővíthető pályázati kerettel. Erre a támogatásra elsősorban azok a fehérvári telephellyel rendelkező vendéglátóipari cégek pályázhatnak, akik igazolni tudják, hogy nem bocsátották el alkalmazottaik többségét a veszélyhelyzet folyamán. Cser-Palkovics hangsúlyozta, a támogatás vissza nem térítendő lesz, és igazodni fog a megtartott munkahelyek számához.
  • A vendéglátóiparban dolgozó, állásukat vesztett és legalább 30 napig munkanélküli emberek számára egyszeri 100 ezer forintos támogatást adnak. Ez nem csak a helyi vállalkozóknak jár, hanem az állandó fehérvári lakcímmel rendelkezőknek is, akik megyei vendéglátóipari cégnél dolgoztak – tette hozzá a polgármester.
  • Emellett egy új városi adományszámla-számot is létrehoztak, hogy aki teheti itt támogathatja a helyi vendéglátóipari vállalkozásokat és munkavállalókat. Az ide érkezett pénzeket a „Továbbfoglalkoztatást Segítő Alaphoz” utalják.

Cser-Palkovics posztjában jelezte, hogy várják a további ötleteket a mentőcsomag bővítésére és korrigálására.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2021. január 29. 20:18
Amit a gazdasági válságokról tudni kell: https://egyvilag.hu/temakep/099.shtml
2xli
2021. január 29. 13:41
Karigeri figyelsz? Nem rinyálni, segíteni!
VeJoLa
2021. január 29. 11:19
Gondolom, geri nagyon szégyelli magát, hogy nem ő volt az első!
benedek77
2021. január 29. 11:13
Nyilván most hogy február 1.-én tüntetés lesz, illetve egyre több vendéglátós kényszerül megszegni a szabályokat ha életben akar maradni, kicsit tele lett a gatyó. Ha erővel lépnek fel, országos tiltakozás lehet belőle. Úgyhogy most egy kis morzsát lesöpörnek az asztalról, hátha az betömi a szájukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!