Palkovics: Az orvosképző egyetemek dönthetnek lehetséges modellváltásukról

2021. január 12. 17:48

A kormány célja, hogy a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezettel növelje a hazai felsőoktatás versenyképességét, közölte a miniszter.

2021. január 12. 17:48

Az orvosképző egyetemek dönthetnek lehetséges modellváltásukról – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

Azt írták: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden egyeztetett a négy orvos- és egészségtudományi egyetem vezetőivel a modellváltás lehetőségéről. „Az eddig nyolc intézményben bevezetett, valamint az Országgyűlés döntése alapján további két intézményben bevezetendő struktúraváltás előnye, hogy a rugalmasabb működési kereteknek köszönhetően a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülhetnek, a munkaerőpiacon is értékesebb tudást sajátíthatnak el” – hangsúlyozták.

A kormány célja, hogy a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezettel növelje a hazai felsőoktatás versenyképességét. A felsőoktatásért felelős miniszter ennek érdekében munkamegbeszélésen ismertette egy esetleges közfeladatot ellátó közérdekű alapítványi átadás lehetséges forgatókönyveit a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetőivel. A kormány a gazdaságfejlesztés és az innováció központi szereplőiként kezeli az egyetemeket. Az ágazatot irányító minisztérium az idén kezdődő uniós pénzügyi ciklushoz igazodva egyezteti a felsőoktatási intézményekkel stratégiai és fejlesztési terveiket, intézményi kezdeményezés esetén kitérve a modellváltás lehetőségére is - tették hozzá.

A közlemény szerint Palkovics László hangsúlyozta, hogy az új fenntartói rendszer csak akkor lép életbe, ha az orvos- és egészségtudományi egyetemek ezt kifejezetten kérik. A rektorok biztosították a minisztert arról, hogy néhány héten belül tájékoztatják a szaktárcát a szenátusi döntésekről – írták. „Az orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézmények az egészségügy szakmai utánpótlásán túl a fekvőbeteg szakellátás negyedéért felelnek, és kiveszik a részüket a nemzetközi szinten kiemelkedő hazai szakirányú kutatásból is” – emelte ki az ITM, hozzátéve: a magyar egyetemek nemzetközi versenyképességének, oktatási színvonalának növelésével, minőségi képzési infrastruktúrájának felépítésével Magyarország regionális tudásközponttá válhat.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Porkoláb Zsuzsa
2021. január 13. 18:49
Feltehetően O. V.-nak van igaza, mert amely a piacon megél, fennmarad. Márpedig az egyetemeink némelyike, ma is világszínvonalú, 1500 legjobb közül az első 500-ba bekerült pár egyetem. Másrészt ki finanszírozza? Talán én, kisnyugdíjból? Vagy gyermekeim, kiknek családjuk mellett, 50% adót kell fizetni? Vannak nagyvállalatok, ők győzik pénzzel, akik megkapják, ők pedig ráutaló magatartással nem felélik, lásd /SZFE/ HANEM PIACON KAMATOZTATJÁK TUDÁSUK, EZZEL HAZAHOZVA PÉNZT, TŐKÉT. A világ elhaladt, e szó helyett hazám, oly sok némber elmondta: keresztény Európa pedig nincs, csak Iszlám rendszerű oktatás és idiotizmus. ERRE JÖTT RÁ SOK EMBER, ÁLLT KORMÁNYUNK MELLÉ. ISTEN SEGÍTI ORBÁNT ÉS SZERETI NÉPÉT. NEM KELL AZ ÁLLAMI CSÖCSÖN LÓGNI NAP MINT NAP. FEL KELL ESZMÉLNI, NINCS HAZA, KEMÉNY MUNKA NÉLKÜL. ERRE KELL A KERESZTÉNY OKTATÁS, INTÉZMÉNYEK HOMLOKZATÁRA IS KIÍRVA: ,,ORANDO ET LABORANDO,, - IMÁDKOZVA ÉS DOLGOZVA!
nemecsekerno_007
2021. január 12. 23:43
Csökkenteni kell a nyugdíjas állami álkásokat.
Pelso j.
2021. január 12. 20:19
Aha, mintaszerű építkezés a felsőoktatás kiszervezése haverok, hűbéresek által felügyelt alapítványokba.
bölcsbagoly
2021. január 12. 18:57
A ballibsik semmi újat nem akarnak, az ideológiai marhaságaikon kivül! Nem kell épiteni, felújítani, lértrehozni semmit, mindent felélni s utánunk a vízözön alapon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!