Menczer: Kevés a vakcina Európában, így Magyarországon is

2021. január 19. 08:41

A külügyi államtitkár szerint senki és semmi nem tiltja, hogy a magyar kormány olyan gyártókkal tárgyaljon, amelyekkel Brüsszel nem tárgyal.

2021. január 19. 08:41

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kijelentette, kevés vakcina van Európában, így Magyarországon is. Menczer Tamás elmondta, még kevesebb vakcina lesz Európában, miután a Pfizer bejelentette, hogy csökkenteni fogja a szállítandó mennyiséget. A Moderna ugyan továbbra is szállít, de csak kis mennyiségű oltóanyagot, az AstraZeneca engedélyezése pedig „majd valamikor következik”, de ez még hetekbe telhet – tette hozzá.

„Ezért döntött a magyar kormány korábban már úgy, hogy megnéz más forrásokat: Oroszország és Kína jött elsősorban szóba” – fejtette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy az orosz és a kínai vakcinákat a magyar szakemberek az egészségügyi protokoll alapján megvizsgálják. Menczer Tamás hangsúlyozta, a magyar szakemberek világhírűek és képesek önálló döntést hozni, s amikor végére értek a munkának, akkor elmondják a véleményüket a vizsgált vakcinákról. Ha ők azt mondják, hogy a vakcinák rendben vannak, akkor lehet szerződést kötni a gyártókkal, de addig nem – mondta.

Hozzátette, senki és semmi nem tiltja, így az Európai Unió sem, hogy a magyar kormány olyan gyártókkal tárgyaljon, amelyekkel Brüsszel nem tárgyal. Elmondta azt is, információi szerint tizennégy európai ország jelentkezett egy óra alatt a kínai gyártónál azt követően, hogy az előrehaladott magyar tárgyalások nyilvánosságra kerültek.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2021. január 19. 18:36
Kína lekötött 100 millió dózist a BioNTech-vakcinából. Hát nem érdekes ez? "-Nénike, nem fél, hogy mérgező a gomba, amit az erdőben szedett? -Jaj lelkem, hát nem evésre lesz az, hanem eladásra."
Menhetten
2021. január 19. 16:26
Az operatív törzs adatai alapján a múlt héten nem volt olyan nap, amikor 10 ezer embernél többet oltottak volna be: Hétfő: 7 579 beoltott Kedd: 8 350 beoltott Szerda: 9 172 beoltott Csütörtök: 9 627 beoltott Péntek: 7 119 beoltott Szombat: 7 097 beoltott Ezek a számok világosan bizonyítják, hogy ORBÁN VIKTOR ÁLLÍTÁSA A NAPI FÉLMILLIÓ OLTÁSRÓL EGYSZERŰEN NEM Igaz! Mint ahogy az sem igaz, hogy a kevés vakcina miatt haladnak lassan. A Fidesz-kormány egyszerűen képtelen bevallani, hogy ők a hibásak, ők nem képesek még azt a vakcinát sem beadni, amennyi már itt van az országban. Müller Cecília tájékoztatása leplezte le Orbán hazugságát!
nyugalom
2021. január 19. 10:20
Itt mar mindenki remek kereskedő, virologus, szakertő!
nyugalom
2021. január 19. 10:17
Koveteljuk sz eu-s felelőssegre vonasat es kirugasat, jurovaval együtt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!