„Most már több mint két éve folyik a vári lakosok ellen és ezen belül elsősorban a kormányszimpatizáns vári lakosokkal szemben a rágalomhadjárat, amelyet egy jól körülhatárolható újságírói kör kezdett – nyilván nem saját ötlettől vezérelve, hanem megbízásból. Aztán beszállt ebbe a polgármester is” – fogalmazott Bayer Zsolt a Magyar Nemzetnek.
V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy perre viszi Bayer Zsolt vári lakásügyét. „Bayer Zsolt családjának lakásbérleti ügyét perre visszük. Az önkormányzat átvizsgálta az összes szerződést, további ügyeket is bíróság elé fogunk vinni” – mondta ki V. Naszályi. A polgármester amiatt vizsgálta át a szerződéseket, mert Bayer egy korábbi Azonnali.hu-nak adott interjújában szerinte elismerte, hogy „a törvény kijátszásával jutott vári lakáshoz”.