Kötter Tamás: Vállald a felelősséget András!

2020. december 23. 13:38

Aki a miniszterelnöki székbe képzeli magát, azt gondolom, annak először saját tetteiért kéne vállalnia a felelősséget – fogalmazott az ügyvéd, író.

2020. december 23. 13:38
null

Fekete-Győr Andrásnak üzent Kötter Tamás. Az író és ügyvéd emlékeztetett: a Momentum elnöke két évvel ezelőtt füstgránáttal dobta meg a rendőröket. Akkor ezért a tettéért hősként ünnepeltette magát a baráti médiában”. Kötter szerint Fekete-Győrnek erre semmi oka nem volt, hiszen nem 2006-ot írtunk, így a politikusnak nem kellett attól tartania, hogy kilövik a szemét, vagy legázolja egy lovasroham. Hozzáteszi, hogy ez rendben is van, de az már nincs, hogy amikor a bíróság előtt kellene felelnie a tetteiért, akkor letagadja őket, vagy teljesen máshogy emlékszik. 

Kötter idézi Fekete-Győr idevágó magyarázatát amelyben úgy fogalmaz: „lila füstszóró eszközt ejtettem két rendőrsorfal közé”. Az író rámutat, hogy az esetről készült felvételek magukért beszélnek. „Nem ejtetted, hanem dobtad és nem füstszóró eszközt, hanem füstgránátot” – mondta. Végül úgy zárta gondolatait: „aki a miniszterelnöki székbe képzeli magát, azt gondolom, annak először saját tetteiért kéne vállalnia a felelősséget. Az ország vezetése addig talán várhat”.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ernie Pantuso
2020. december 25. 17:11
Azt a mosdatást ami az ATV-n ment ezzel kapcsolatban!!! András ezt a gyerekjáték füstölőt "beejtette" véletlenül a rendőrök közé.... A retkes momentumos ratyi anyátokat. És még PC voltam.
linkeloe
2020. december 25. 10:40
A bíróság előtt keménykedj kígyóvállú!!!
syphax
2020. december 25. 08:01
Kötter Tamást EGYENES, GERINCES, BECSÜLETESE TISZTA MAGYARNAK, IGAZI FÉRFINEK ISMERTEM MEG. FEKETE-GYŐR ANDRÁSRÓL SAJNOS UGYANEZ NEM(!!!) MONDHATÓ EL....NAGYON NEM(!)-- ÉS AKKOR MÉG EUFEMISZTIKUSAN FOGALMAZTAM.
Coccothraustes
2020. december 24. 09:24
Fegyőr alkalmatlan. Emberként és ellenzéki vezetőként megbukott. Buta, hazaáruló, Soroscsicska.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!