Adót emelnek és új adót vezetnek be Salgótarjánban januártól

2020. december 01. 16:18

Az új adó olyan vállalkozások tulajdonában álló telkeket érint, amelyek nem szolgálnak termelési célokat.

2020. december 01. 16:18
null

Fekete Zsolt (Salgótarján, Szeretem! Egyesület-DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Tarjáni Városlakó Egyesület)közösségi oldalán számolt be a változásokról. Az új önkormányzati rendelet értelmében január elsejétől minden olyan, vállalkozások tulajdonában álló, 5000 négyzetméter vagy annál nagyobb alapterületű, 5 százalékos beépítettségi szintet el nem érő telek után adót kell fizetni, mely nem szolgál termelési célt. Az adó mértéke négyzetméterenként 60 forint lesz. A városvezető indoklása szerint arra akarják ösztönözni az 5000 négyzetmétert meghaladó telkek tulajdonos cégeit, hogy a kihasználatlan területeket termelési célra fordítsák, ezzel elősegítve a munkahelyteremtést és a város gazdaságának erősödését. Az adó bevezetésének gazdaságélénkítő célja van, az adónemtől az önkormányzat nem számít jelentős bevételre – tette hozzá.

Fekete Zsolt a döntés okaként szólt arról is, hogy Salgótarján hiányt szenved ipari területekben, miközben vannak a városban erre alkalmas, ám kihasználatlan, ipari célra hasznosítható telkek. Ezek hosszú évek óta magáncégek tulajdonában vannak úgy, hogy azokon vállalkozási tevékenységet nem folytatnak, parlagon hevernek, vagy az enyészeté lettek.  Vélhetően nagyrészt spekulációs szándékkal tartják ezeket, hátha az állam vagy az önkormányzat sokszoros áron megvásárolja egy részüket, emellett beépítetlenül és használaton kívül nem kell adót sem fizetniük az egyébként hasznosítható területek után – közölte a polgármester. Az idegenforgalmi adó mértékét megemelik, az új díj januártól 400 forint/éj/fő lesz, ez a megyei jogú városok között átlagos díjnak számít – írta a polgármester, hozzátéve: „az ilyen irányú felvetéseket megelőzendő, szeretném világossá tenni, hogy ez a lépés nem befolyásolja a salgótarjáni turizmus alakulását és a turisták évről évre növekvő létszámát, hiszen senki nem az idegenforgalmi adó mértéke alapján választ úti célt és szállást.”

A Fidesz-KDNP frakciója nevében Fenyvesi Gábor sajtószóvivő kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a döntésekről velük nem egyeztetett a polgármester, és a „telekadót”, az idegenforgalmi adó kétszeresére emelését, valamint a parkolódíjak – szintén januártól érvényes – 33 százalékos emelését egyaránt elutasítják.

(MTI)

Címlapfotón: Fekete Zsolt beszédet mond 2019. március 15-én. Fotó: MTI/Komka Péter

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cooperator
2020. december 07. 08:26
SALGÓTARJÁN MINDIG IS KOMCSI BÖLCSŐ VOLT. BRAVÓ VÁLASZTÓK!
Wallace75
2020. december 02. 11:34
Salgótarjánban van egy ipari park. Gyér kihasználtsággal. Szóval a fenti polgármesteri szöveg csak a szokásos hazugság. Az ipari parkban lenne hely még bőven. Szimpla kommunista "válságkezelés" a valóság
Ügyek
2020. december 01. 23:35
Ne sírjatok lányok! Ne sírjatok srácok! Ne sírjatok lányok, az élet szép! Ne sírjatok lányok! Ne sírjatok srácok! Ne sírjatok lányok, az élet szép lehetne!
Toronyőr
2020. december 01. 20:30
Tarjánt az átkosban Kis-Moszkvának nevezték. Nem sokat változott...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!