Újra G7 találkozó lesz: az egész világ azt figyeli, Trump mit fog most csinálni

Trump 2018-ban G7 csúcson szakította szét a közösen aláírt zárónyilatkozatot, majd az akkori kanadai miniszterelnököt „nagyon tisztességtelennek és gyengének” nevezte.

Ez a gyógyszermennyiség megközelítőleg tízezer, tüneteket mutató vírusbeteg sikeres kórházi kezeléséhez és gyógyulásához járulhat majd hozzá.
Újabb egymillió favipiravir hatóanyagú gyógyszer érkezett Magyarországra, ismét keletről, ezúttal Japánból – tette közzé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán. Ez a gyógyszermennyiség megközelítőleg tízezer, tüneteket mutató vírusbeteg sikeres kórházi kezeléséhez és gyógyulásához járulhat majd hozzá – hangsúlyozta.
Szijjártó Péter karanténnaplójában úgy fogalmazott: az elmúlt tizenkét napban, főleg annak első és középső harmadában „elég rendesen megrángatta a vírus”, de odáig nem fajult a dolog, hogy kórházba kelljen mennie. Azonban sajnos egyre többen vannak, akik a tünetek súlyossága miatt kórházi ellátásra szorulnak, nekik jó hír a gyógyszer érkezése – írta.
Vigyázzunk magunkra és egymásra! – zárta bejegyzését a külgazdasági és külügyminiszter.
(MTI)