Rekord összegű bírság megfizetésére ítélték az Auchant

2020. november 13. 17:26

Az áruház egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak azért, hogy termékeik bekerülhessenek árukészletébe.

2020. november 13. 17:26
null

A Kúria mindenben jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint egymilliárd forintos, rekordösszegű bírságot kiszabó határozatát, így jogerőssé vált, hogy az Auchan visszaélt jelentős piaci erejével – tájékoztatta a versenyhivatal pénteki közleményében az MTI-t.

A GHV felidézte, hogy a francia tulajdonú áruházlánc egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak azért, hogy termékeik bekerülhessenek árukészletébe.

A közlemény szerint az ügy még 2015-re nyúlik vissza, amikor a versenyhivatal megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kft. megsértette a kereskedelmi törvényt, mivel a nem élelmiszer jellegű termékek beszállítóinak mintegy háromnegyedétől forgalomtól független, utólagos árkedvezmény-támogatási díjat kért azért, hogy termékeik bekerülhessenek az Auchan árukészletébe. A jogi szabályozás tiltja a hasonló díjak kiszabását, emellett a kereskedők nem szabhatnak ki díjat a beszállító által nem igényelt szolgáltatásért sem.

Több bírósági jogorvoslati fórumot követően az ügy a Kúria  elé került, amely fenntartotta a GVH határozatát. Az ügy ezzel végleg lezárult, a versenyhatóság döntése jogerőssé vált - hangsúlyozta a versenyhivatal. A hivatal 1 milliárd 61 millió forint bírságot szabott ki az áruházláncra, ez idáig Magyarországon a legmagasabb összeg, amelyet a versenyhatóság a kereskedelmi törvény alkalmazásának körében kirótt – jelezte a GHV, hozzátéve, hogy az általuk kiszabott bírságok Magyarország központi költségvetésébe kerülnek.

„Ahogy korábban a Spar azonos típusú jogsértése esetében, a Kúria az Auchan ügyében is megerősítette, hogy a magyar jogszabályokkal ellentétes, ha a jelentős piaci erővel rendelkező áruházlánc olyan szolgáltatásért követel egyoldalúan többletdíjat a beszállítótól, ami mögött nincs valós ellenszolgáltatás” – hívta fel a figyelmet a versenyhatóság. „A GVH a bírósági megerősítés fényében tovább folytatja a magyarországi kiskereskedelmi piacon a hazai beszállítókkal szembeni visszaélések feltárását és visszaszorítását, és fellép védelmükben a nagy áruházláncokkal szemben” – áll a közleményben.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pusikas
2020. november 13. 21:54
Madaras teszkó! Egykutya mind ! Tönkretették a saját áruházainkat.
Zsolt75
2020. november 13. 19:27
Polcpénz. Mindegyik csinálja. Milliókért rakhatod a terméked BIZOMÁNYBA a nagyobb üzletekbe.
kaltran
2020. november 13. 18:48
Felfedezték a spanyolviaszt. MINDEN áruházlánc és jelentősebb cég polcpénzt szedett már évezredek óta. Az Auchan csak a jéghegy csúcsának a legteteje. Most felnéztek az égre és megdöbbentek, hogy nem piros, hanem kék? (persze lehet, hogy köd volt).
Türelem
2020. november 13. 18:24
Minden francia céget el kell zavarni. A hazai termelőket, kereskedőket, boltokat kell kell helyzetbe hozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!