Orbán Viktor elmondta az is, jelenled 6690 ember van kórházban és 518-an vannak lélegeztetőgépen. Ismertette: sok diákot mozgósítottak és akik eddig munkába álltak, azokról csak jót lehet mondani. Mint a kormányfő fogalmazott: „megemelem a kalapot az egyetemisták előtt is”.
A vakcina már a horizonton van
A kormányfő közölte, Magyarországon nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a gyógyszerek forgalomba hozására. Itt az is előfordulhat, hogy valaki a rossz gyógyszer miatt betegszik meg, de a rugalmasság és a szigor közötti egyensúly megtalálása nem könnyű egy-egy gyógyszer engedélyezése során – mondta a kormányfő. Hangsúlyozta:
nem szabad politikai ügyet csinálni a vakcinából,
és mivel nem lesz kötelező, ezért mindenki eldöntheti, hogy beoltatja-e magát” – tette hozzá. Kiemelte: a vakcina már a horizonton van. A kormányfő elmondta azt is, hogy ugyan különböző elméletek léteznek arról, hogy mi várható a járvány további részében, nem érdemes elméletekbe bocsátkozni. „Az biztos, hogy a járványok el szoktak múlni, még akkor is, ha nincs vakcina, a koronavírus-járvány valamilyen úton-módon eltűnik majd. A nagy kérdés az, hogy amikor a járványok eltűnnek, végleg megszabadulunk tőlük, vagy gyengült formában továbbra is köztünk maradnak, mint például az influenza” – tette hozzá.