A Gyurcsány-kormány nyereséges céget privatizált
Emlékeztettek: 2005-ben a Gyurcsány-kormány sokak meglepetésére úgy adta el a Budapest Airportot, hogy egy nyereséges céget privatizáltak. Az akkori gazdasági miniszter azzal érvelt, hogy magánkézben sokkal jobban fejlődik majd a repülőtér. Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője az M1-nek viszont úgy nyilatkozott: korántsem mindegy, hogy hazai, vagy külföldi magánkézben van Magyarország légiközlekedési központja, nem mindegy, hogy a profit – ami tavaly mintegy 30 milliárd forintot tett ki – az országban marad vagy külföldre kerül.
Hozzátették: a kormányt is hasonló szempontok vezérelték, amikor például az energetikai szektorban visszavásárolták az ugyancsak a baloldali kormányok idejében eladott stratégiai fontosságú cégeket. Ez teremtette meg például különböző fejlesztések és a rezsicsökkentés lehetőségét is. Beszámoltak arról is, hogy a Budapest Airport közelmúltbeli tájékoztatása szerint a következő hónapokban kizárólag a repülőtér biztonságos üzemeltetése érdekében szükséges kiadásokra költenek, a beruházások számát erőteljesen csökkentik, és a meglévő forrásokat az alapvető repülőtér-üzemeltetésre, valamint a bérekre fordítják.