Országgyűlési képviselőt választanak Borsodban

2020. október 11. 06:55

Összesen öten indulnak a posztért, köztük az összellenzéki jelölt, Bíró László és a Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia. A 18.30-as adatok szerint a választópolgárok 44,57 százaléka ment el szavazni (34 627 fő).

2020. október 11. 06:55
null

Időközi országgyűlésiképviselő-választást tartanak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében ma, a tisztségért öten indulnak. A választást azért írták ki a tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben, mert júliusban motorbalesetben elhunyt a térség 2018-ban megválasztott képviselője, Koncz Ferenc (Fidesz). A posztért öt jelölt indul. A szavazólapokon – sorsolás alapján – a következő sorrendben szerepelnek a jelöltek: Bíró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP), Váradi Gábor (független), Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP), Sóváriné Bukta Erika (Demokrata Párt), Tóth Ádám (független).    

A választókerületben mintegy 77 700-an jogosultak szavazásra, közülük 50-en átjelentkezéssel szavaznak, vagyis ők nem a lakóhelyükön, hanem a választókerület egy másik településén adhatják le voksukat. A választókerület 42 településén 110 szavazókört alakítottak ki. Tizennégy választópolgár jelentkezett külképviseleti szavazásra, ők hét nagykövetségen, konzulátuson szavazhatnak. A külképviseleteken szavazók voksait tartalmazó urnákat hazaszállítják, és a kijelölt szavazókörben számolják majd össze, a vasárnap leadott szavazatok közé keverve. A választásra jogosultak reggel 6 és este 7 óra között adhatják le szavazatukat.    

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes oldalán, a www.valasztas.hu oldalon napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: a 7, a 9, a 11, a 13, a 15, a 17 órai és a 18.30 órai adatokról. A szavazókörök zárását követően, amint megkezdődik a szavazatok összeszámlálása és az eredményadatok rögzítése, a www.valasztas.hu oldalon nyomon követhető lesz az időközi országgyűlésiképviselő-választás eredményének alakulása is.

7 óra

A 7 órás adatok szerint a választópolgárok 1,3 százaléka ment el szavazni (1010 fő).

9 óra

A 9 órás adatok szerint a választópolgárok 6,94 százaléka ment el szavazni (5392 fő).

11 óra

A 11 órás adatok szerint a választópolgárok 16,69 százaléka ment el szavazni (12 968 fő).

13 óra

A 13 órás adatok szerint a választópolgárok 24,37 százaléka ment el szavazni (18 935 fő).

15 óra

A 15 órás adatok szerint a választópolgárok 32,51 százaléka ment el szavazni (25 253 fő).

17 óra

A 17 órás adatok szerint a választópolgárok 40,48 százaléka ment el szavazni (31 447 fő).

18.30

A 18.30-as adatok szerint a választópolgárok 44,57 százaléka ment el szavazni (34 627 fő).

(MTI, Mandiner)

(Fotónk illusztráció: MTI/Veres Nándor)

Összesen 482 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2020. október 11. 23:07
Mezőzombor 1. számú szavazókör Mátyás u. 23. (Óvoda) Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 1 Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 475 Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): -1 Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 5 Érvényes szavazólapok száma: 470 DR. KONCZ ZSÓFIA FIDESZ, KDNP 263 (55.96%) BIRÓ LÁSZLÓ PÁRBESZÉD, MSZP, DK, MOMENTUM, LMP 186 (39.57%) Mezőzombor 2. számú szavazókör Kölcsey u. 7. (Ált. Iskola) Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0 Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 435 Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): 0 Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 9 Érvényes szavazólapok száma: 426 DR. KONCZ ZSÓFIA FIDESZ, KDNP 343 (80.52%) BIRÓ LÁSZLÓ PÁRBESZÉD, MSZP, DK, MOMENTUM, LMP 76 (17.84%) Remélem, Andrei Negrescu-Ghior, akit Magyarországon Fekete-Győr Andrásnak neveznek, a 2. szavazókörben volt szavazatszámláló.
Bokros Birka
2020. október 11. 21:30
Na Jakabinusok itt a főrabbi útmutatása! "Az irány jó, de nem ma kellett nyernünk, hanem 2022-ben fog eljönni az időnk! Másfél év múlva jöjjön a tisztító vihar, ma pedig gratulálunk az Összefogás eredményéhez! A választók többsége nem a fideszes jelöltet támogatta! Gratulálunk a baloldal eredményéhez!"
Bokros Birka
2020. október 11. 21:26
Ilyenkor Kohnfia, meg a bandája hol van? :D
Bokros Birka
2020. október 11. 21:21
Na, Bíró Laci bácsi fő nemzet szocialista, ebből is csak összefosás lett!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!