Gyakornok volt Biden mellett a második elnökjelölti vita műsorvezetője

2020. október 02. 06:56

Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság szerdán bejelentette, hogy – tekintettel a kedden tartott első elnökjelölti vita hangnemére – Miamiban új szabályokat vezetnek be.

2020. október 02. 06:56

A második amerikai elnökjelölti vita műsorvezetője Steve Scully személyében olyan újságíró lesz, aki korábban Joe Biden demokrata jelölt mellett dolgozott gyakornokként – jelentette a republikánusokhoz közel álló Fox televízió csütörtök este.

A televízió információi szerint Steve Scully, a C-SPAN televízió munkatársa fiatalkorában Biden mellett gyakornokoskodott, majd később a néhai Edward Kennedy demokrata párti szenátor munkatársa volt. A műsorvezető többször hangot adott erőteljes véleményének Donald Trump elnökkel szemben. A Twitteren újraközölte például a The New York Times című lap Nem, Trumpot nem, sohasem című véleménycikkét, csütörtökön pedig a Twitteren többen is közzétették egy korábbi fotóját, amelyen ő és Biden kifejezetten barátokként mosolyognak a kamerába.   

A napvilágot látott információk több republikánust felháborítottak. Jason Miller, Donald Trump kampánytanácsadója a Twitteren gúnyosan reagált: „fiúk, ne felejtsetek el átöltözni a vitához” – írta, utalva arra, hogy Biden és Scully könnyű nyári trikóban fényképezkedett egymással.

A második elnökjelölti vitára a floridai Miamiban kerül sor, október 15-én.   

Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság szerdán bejelentette, hogy – tekintettel a kedden tartott első elnökjelölti vita hangnemére – Miamiban új szabályokat vezetnek be. Ezek mibenlétéről nem hoztak nyilvánosságra információkat, s az amerikai sajtóban is csak találgatások láttak napvilágot. A Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) és Trump kampánytörzse csütörtökön jelezte: határozottan ellenzi a vita szabályainak menet közbeni megváltoztatását. „Nem szabad semmiféle változtatást végrehajtani a korábban lefektetett szabályokban” – szögezte le Jason Miller. Bill Stepien kampánymenedzser arra emlékeztetett, hogy Donald Trump és Joe Biden munkatársai megvitatták a három elnökjelölti vita menetét és körülményeit, és meg is állapodtak ezekben.    Donald Trump a Twitteren reagált. „Vajon miért akarná lehetővé tenni a vitát szervező bizottság a szabályok megváltoztatását a második és a harmadik vitára, amikor az elsőt oly könnyedén megnyertem” – írta az elnök.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
night watch
2020. október 02. 07:22
Valószinűleg ki akarják kapcsolni a mikrofont annál, akinél nincs éppen a szó, hogy ne tudjon a nézők által is hallhatóan a másik szavába vágni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!