Vidnyánszky válaszolt az SZFE miatt tiltakozó német színháznak

2020. szeptember 07. 14:53

„Mindig azt reméltem, hogy bár eltérő a világnézetünk, mégis megértjük egymást” – fogalmazott a Nemzeti Színház igazgatója.

2020. szeptember 07. 14:53
null

A Berliner Ensemble német színház lemondta a budapesti MITEM (Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót – Madách International Theatre Meeting) fesztiválon való megjelenést a Színház és Filmművészeti Egyetem átalakítása miatt. A fesztivált szervező Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila nyílt levélben válaszolt.

„Kedves Oliver Reese,

 

a MITEM csapata és személyesen én is nagyon sajnáljuk, hogy a Berliner Ensemble lemondta 2021-es részvételét a Nemzeti Színház fesztiválján.

Mindig azt reméltem, hogy bár eltérő a világnézetünk, mégis megértjük egymást, hogy toleránsan és nyitottan tudunk eszmecserét folytatni azokról az értékekről, amelyeket fontosnak tartunk.

Biztos vagyok benne, hogy a Berliner Ensemble és Te is, Oliver, megéltétek, tapasztaltátok, hogy a MITEM egy világra nyitott, sokszínű, európai fesztivál.

Büszkék vagyunk rá, hogy 2018 óta a Berliner Ensemble három előadása volt látható a MITEM programjában.

A MITEM egy nyitott fesztivál, ahol az eltérő nézeteket valló művészek továbbra is szívesen látott vendégek.

 

baráti üdvözlettel: Vidnyánszky Attila”

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2020. szeptember 07. 22:29
Hányszor szerepel ebben az idézetben a "nyitott" szó? Nyitott, mint az SZFE elleni politikai - bocs, nemzethy és keresztyén térfoglalás. Vidi szerint a németek hülyék, és beveszik ezt a nyitottas dumát. Miért is ne, az itteni törzsgárdának sem szúrta ki a szemét a nyitottság az ellenséggel szemben :)
Highlander07
2020. szeptember 07. 21:03
Vidnyánszky helyében, ahogy már írtam, már abbahagytam volna a magyarázkodást. Csupa időpazarlás. Bár lehet, hogy őt szórakoztatja a viszontválaszok meg a szemétkedések olvasása, amiket a normális hangvételű cikkeire kap, de ez hosszútávon nem kéne, hogy cél legyen...
Pierre
2020. szeptember 07. 19:43
Keresztény értelmiségiek írtak nyílt levelet Vidnyánszky Attilának: Nemzetietlenséggel (...) a harmincas években a magyarul érző és gondolkodó zsidó értelmiséget vádolták. https://magyarnarancs.hu/kozlemeny/kereszteny-ertelmisegiek-irtak-nyilt-levelet-vidnyanszky-attilanak-132967
koronaszepe
2020. szeptember 07. 19:31
Ha volna ebben az emberben cseppnyi önbecsülés, lemondana. Egy gerinctelen komisszár!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!