Varga Judit: A jogállamiságot nem lehet a jogállamiság csorbításával védeni

2020. szeptember 30. 10:58

Személyeskedésektől és egymás szavába vágástól sem volt mentes Varga Judit és Donáth Anna Garázsvitája.

2020. szeptember 30. 10:58
null

Ez olyan vörös vonal átlépése, amely határozott választ igényel” – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Vera Jourová napokban elhangzott szavaira reagálva, az elmaradt Tranzit vitáját pótló Garázsvitán, ahol Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjével ütköztették a véleményüket. 

Reagálásában Donáth Anna elmondta, hogy nagyon jó munkakapcsolatot ápol Vera Jourovával és úgy vélekedett, hogy a biztosasszony „beteg demokráciát” emlegető szavai nem okozhatnak meglepetést. Meglátása szerint Jourová nem Magyrországot nevezte betegnek, hanem a demokrácia állapotát. „A demokrácia állapotát a jogállamiság helyzete tudja legjobban bemutatni, hiszen a jogállamiság minden nemzet immunrendszere” – fogalmazott a Momentum EP-képviselője. 

– fogalmazott válaszában az igazságügyi miniszter. Varga Judit hozzátette, hogy a Momentumtól azért sem tartja helyénvalónak a kioktatást jogállamiságból, hiszen egy olyan emberrel léptek szövetségre, aki 2006-ban rendszerszintű jogállamisági problémákat idézett elő az országban.

Ezt Donáth Anna úgy magyarázta, hogy azért kényszerültek szövetségre lépni a DK-val mert a magyar választási rendszer erre kényszeríti őket, továbbá azzal érvelt, hogy 2006-ban a Momentum még nem létezett. 

Az igazságügyi miniszter felidézte, hogy 2006-ban az első fokú bíróságok 141 esetből 139-ben elrendelték az előzetes letartóztatást olyan ügyekben, ahol utána rendre kiderült, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követtek el a tüntetők. „Akkor még egy egyszerű meghallgatásig sem jutottunk el Brüsszelben, csak egy könyvbemutatóig” – mondta Varga Judit. Az igazságügyi miniszter ezután keményen odakérdezett vitapartnerének: „mi az, amit egyébként képviselnek? Leültek-e egyszer a tervezőasztalhoz, megnézték-e, hogy mi a jó ennek az országnak és nem külső divatokat hoznak be a Nolimpiával, vagy mennek el éppen kampányolni romániai helyhatósági választásokra román jelölteknek – akik egyébként lerontották a magyar jelöltek esélyeit?”

Donáth Anna szerint felesleges egy-egy gyakorlati példát kiragadni

A pártja politikájának ellentmondásaival szembesítve Donáth Anna egyre többször és egyre hangosabban vágott Varga Judit szavába, később pedig ismét azzal vádolta a kormányt, hogy visszaélt a választási törvénnyel. Hiába mutatott rá az igazságügyi miniszter és a vitát levezető Földi-Kovács Andrea is arra, hogy több másik európai államban is hasonló választási törvény van érvényben, a Momentum EP-képviselője szerint felesleges egy-egy kérdést kiragadni, mert az összkép a lényeg, az pedig antidemokratikus. „Ebben az összetételben, ahogy a magyar jogállamiságnak csúfolt jogszabályok összessége működik, ebben az összetételben semelyik másik országban nem figyelhető meg” – fogalmazott Donáth Anna.

(Mandiner)

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2020. október 03. 11:27
Jó volt ezt a vitát is látni. Látni, mennyire okosak a fideszes politikusaink, és látni, mennyire egy kaptafára megy a momentumos szövegelés. Donáth harsány, erőszakos és terel. Megpróbál kibújni a tényleges válaszok alól, mintha meg sem hallotta volna a kérdéseket. Amire pedig válaszolt, az el sem hangzott. Hazudik mint a vízfolyás. Azt állította, hogy Varga Judit lehazaárulózta, pedig ilyet ki sem ejtett a száján! Azt állította, hogy zsniálisnak nevezte Judit a kormány kisebbség politikáját, miközben Judit, pont azt mondta, hogy egy államról sem lehet elmondani, hogy 100%-ban meg tudná ezt oldani. Vagyis olyan szavakat, mondatokat adott a "szájába", ami Varga Juditét nem hagyta el. Na meg az a sok csúsztatás, amit Jourovával kapcsolatban mondott. Varga, higgadt nyugodt maradt, olyan volt, mint a tanár és semmit nem értő diák viszonya. Mindent szépen elmagyarázó értetlenkedő és okoskodó, és kiabáló, de buta tanítványának. A butaságod hiába is próbálod nem helyettesítheted kiabálással és vádaskodással Donáth! Most már tudjuk, hogy kik képviselik Magyarország "érdekeit" az EU-ban, és kiktől kapják az ellenzéki EU-s képviselők azt a sok hülyeséget, sületlenséget és hazugságot. Donáthtól, Csehtől, akik buták, mint a föld, Dobrevtől aki ezt megtetézi a rendkívüli rosszindulatával és a magyarokat a félretájékoztatással.
bpe
2020. szeptember 30. 22:33
donáth mop mop anna gyalázatosan gyönge volt ögen. egen, mert suli után őt nem pom pom várja.. :P
Mikesi Károly
2020. szeptember 30. 19:33
Tanulságos volt meghallgatni a vitát. Nagy kár, hogy a partnerek, ha nem is mindig, de nagyon sokszor egymás szavába vágtak. (Ezt a műfajt még tanulniuk kell majd) Ennek ellenére is jó ez a kezdeményezés. Bennem néhány gondolat támadt a végére. 1./ A jelenlegi kormány azonnal jogállammá tenné hazánkat, ha hirtelen alkotmányba rögzítené az egyneműek "házasságát" ? És azt is, hogy gyermekeket fogadhassanak örökbe? 2./ A jelenlegi kormány azonnal jogállammá tenné hazánkat, ha az egyházaknál elérné, hogy ők is ebben az értelemben "módosítsák" a Bibliát? (Ugyanis az EU "új" és "ajánlott" politikája szerint, ha az egyházak nem ezt teszik, akkor bűnrészesek maguk is von Leyen szerint!) 3./ A jelenlegi kormány azonnal jogállammá tenné hazánkat, ha lemondana a határainkon túl élő őshonos kisebbségi magyarság védelméről és inkább az illegális migrációt támogatná? 4./ A jelenlegi kormány azonnal jogállammá tenné hazánkat, ha egyáltalán egy "progresszív, libertinus" (= szabados, semmiféle törvényt el nem ismerő) irányba indítaná el hazánkat? Azt hiszem, hogy ezekre és az ehhez hasonló kérdésekre a válasz: igen. Bizony, igaza van az igazságügyi miniszter asszonynak, hogy a Néppárt nem találja már önazonosságát (idegen, de elcséplet szóval identitását.). No, ezért is tanulságos volt ez a vita. És még mennyi egyébért is!
csoda
2020. szeptember 30. 18:22
Ez az büdösbogár csak egy felhúzós bohóc, aki nyilvánvalóan semmiről nem tud semmit, és azt hiszi, hogy attól, hogy erősen hunyorít, majd igaza lesz bármiben is. Nevetséges, hogy láthatólag összesen annyit tud a cigánykérdésről, hogy az Igazgyöngy alapítvány nem kapott annyi zsetont, amennyit szeretnének, meg a gyöngyöspatai ügyet. Enyhén szólva csőlátású...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!