Több születés, kevesebb halálozás az év első nyolc hónapjában

2020. szeptember 25. 09:11

A KSH jelentése szerint augusztusig bezárólag 61 054 gyerek született, 2734-gyel több, mint egy évvel korábban.

2020. szeptember 25. 09:11

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Az év első nyolc hónapjában 61 054 gyerek született, 2734-gyel több, mint egy évvel korábban. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9, július-augusztusban pedig 2,3 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest. 2020. január-augusztusban 84 099-en haltak meg, 3888-cal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8 százalékkal többen, májusban 0,7, június-augusztusban 2,9 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.   

Kiemelték, a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 22 százalékkal, 6622-vel csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 44 832 pár házasodott össze, 1363-mal több, mint tavaly január-augusztusban. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-júniusban 26, július-augusztusban 6,9 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.   

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.  Az év első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 6,9 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál – olvasható a KSH közleményében.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. szeptember 25. 14:43
A COVID 19 riadalom gyógyít is,illetve tovább élünk.
egyvilág
2020. szeptember 25. 14:42
Milyen hosszabb távú tendenciák tapasztalhatók a társadalomban, milyen okokra vezethető vissza a társas kapcsolatok jelenlegi helyzete, a kevesebb gyerek, a demográfiai problémák: https://egyvilag.hu/temakep/101.shtml#p13
darázs
2020. szeptember 25. 11:26
ha az Apróék összehívják a válságstábot akkor meg fogják állapítani hogy a halottak külföldre menekültek a nyomor elől az újszülöttek pedig a tranzitzóna porontyaival együtt lettek felkozmetikázva
Világlátó
2020. szeptember 25. 09:52
Micsoda szomorú hír a nemzetközi és MO-i libsiknek. Több magyar született. Skandallum!! Már várom a svéd miniszterelnök, meg a többi agyhalott liberrált nyugati politikus párhuzamait a 30-as évek Németországával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!