Sándor Iván Vidnyánszky Attilának: Miért fontosabb hatalmi utasításoknak megfelelni?

2020. szeptember 16. 10:26

A József Attila-, Márai Sándor- és Kossuth-díjas író fordul nyílt levélben Vidnyánszky Attilához – írta meg a Színház Online.

2020. szeptember 16. 10:26
null

„»…bontakozik az élet és meggyőződés ereje melyet kultúrának nevezünk és amely a szabad alkotás, szabad munka terméke« /Albert Camus/

Ismerem az Ön pályáját, nem ismerheti az enyémet: kilencven évem alatt több diktatúrát éltem át. Írói pályám mellett három és fél évtizedig színházi lapot is szerkesztettem.

Kérdéseket teszek fel:

1. Miért fontosabb Önnek, mint alkotóművésznek a hatalmi utasításoknak megfelelni, mint a világszerte legnagyobb színházi alkotóknak /Robert Wilson, Peter Brook és sok másoknak/ az SZEF, a szabad alkotás melletti kiállása?

2. Gondolt-e arra, hogy – természetesen egészen más históriai körülmények között – az 1957-es Albert Camus Nyilatkozatnak /a mottómban idézett/ mondatai ma is időszerűek?

3. Ismeri-e mint az Illyés Gyuláról elnevezett egykori színháza igazgatója Illyés Gyula korszakokon át időszerű szavait: »Hírünk a világban riasztó…« /Magyar Csillag-1943/?

4. Gondol-e arra, vajon nem volna-e jobb a jelenbeli és jövőbeli művészi-pályája érdekében, ha visszatérne ifjúsága eszményeihez és ahelyett, hogy szomorú részt vállal a szabadság, a kultúra elleni diktátumokban képességeit olyan Nemzeti Színház vezetésére fordítaná, amelyet a világnagyságok is a mai tiltakozásuk helyett elismeréssel figyelnek, s így nem fekete betűkkel írná be a nevét a magyar színháztörténet lapjaira?

Kép forrása: Facebook-videó

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. szeptember 20. 15:32
Kedves Sándor Iván ! Vidnyánszky nem a hatalmi utasításoknak akar megfelelni,hanem az SZFE-n végzetteknek kellene a színészi kritériumoknak megfelelni,ami eddig nem ment. Azért tették oda,hogy a hallgatók színészekké váljanak. Semmiféle szabad alkotás,és művészi szabadság nem sérül. Ön egyszerűen félrebeszél !
néhai Ch.Pilot
2020. szeptember 17. 12:09
"Sándor Iván Vidnyánszky Attilának: Miért fontosabb hatalmi utasításoknak megfelelni?" Iván! Számodra miért (ráadásul idegen hatalomnak)?
tevevanegypupu
2020. szeptember 17. 07:31
Milyen érdekes egyébként..más téma,de szintén "egyöntetű" tiltakozás..Woody Allenre farkasként rontott rá a hollywoody sztárvilág, mert azt mondta róla volt felesége Mia Farrow, hogy molesztálta közös gyermeküket..azonnal megtagadták (bizonyíték nélkül) olyanok is, akik kezüket, lábukat tették össze örömükben,hogy szerepelhetnek egy filmjében..Ugyan ez a helyzet Polanskyval is..aki ötven évvel ezelőtt kezdett viszonyt egy fiatal lánnyal..ennyi idő alatt már az ügy elévült, a lány közben felnőtt nő lett és könyörgött, hogy hagyják már abba az ügyet..ne zaklassák vele, ennyi idő alatt minden elévül.. Ugyanakkor Weinstein erőszakos zaklatását, nemi erőszakolásait nagy kussban tűrték..szerepek reményében..mindenki tudta mit művel, sokan mentek fel a szobájába közösen "reggelizni"..szóval csak csínján ezzel a felhorkanással..a dolgokat nézzük a maguk realitásában. Ascherék felkérésére - pillanatnyilag - ezek azonnal elhatárolódnának még a felkelő naptól is..Mundruczo, Enyedi de még Nemes-Jeles szemétségét, ócska, hálátlan mocskolódásait készpénznek vették úgy,hogy meg sem kérdezték Vidnyánszky Attilát semmiről..ahogy Sargentini jelentését is elfogadták úgy, hogy kizárólag belvárosi zsidóktól érdeklődött a képviselőnő..Akik most tiltakoznak -a magukat értelmiséginek gondoló aláírók - szintén nem érdek nélkül teszik, mert becsületük (ha van) esetleg úgy kívánná..hiszen a kormány megpiszkálta kicsit az MTA évtizedes belügyeit és a jó fészekmeleget is..Kicsinykét megsértődtek az akadémikus urak..
tevevanegypupu
2020. szeptember 17. 07:06
Sándor Erzsi, Sándor Iván meg volt..Sándor Anikó még hogyhogy nem jelentkezett ezügyben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!