Elbocsátotta az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét Orbán Viktor

2020. szeptember 15. 06:46

Kiss Zoltán 2015 óta vezette a titkosszolgálatot, most Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára mentette fel őt a miniszterelnök – írta meg az Azonnali.

2020. szeptember 15. 06:46
null

Szeptember 15-i dátummal, azonnali hatállyal meneszti Orbán Viktor Kiss Zoltánt, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját, derül ki a magyar állam hivatalos lapjából, a hétfő esti Magyar Közlönyből. Indoklást nem is fűznek hozzá, csak annyit, hogy mindez a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, azaz Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára történt.

Kiss Zoltán 2015-ben került az Alkotmányvédelmi Hivatal élére. A kormányzati honlapon közölt rövid életrajza szerint most 39 éves Kiss 2005 óta teljesít hivatalos szolgálatot, részt vett az Alkotmányvédelmi Hivatal jogelődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának munkájában is. Kisst a kinevezése előtt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának Tasnádi László, a Belügyminisztérium azóta távozott rendészeti államtitkára méltatta. A rendszerváltás előtt állambiztonsági tisztként dolgozó Tasnádi azt mondta róla, hogy több kormányon átívelően látta, hogy működik a titkosszolgálatok irányítása, külön hangsúlyozva, hogy a titkosszolgálatokban már csak mutatóban vannak öregek, így Kiss fiatal kora nem akadály a pozíció betöltéséhez.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal egy alapvetően belföldön tevékenykedő polgári (azaz nem katonai) nemzetbiztonsági szolgálat, legfőbb feladata az elhárítás: ez jelenthet sok mindent a külföldi titkosszolgálati tevékenység elhárításától kezdve a szervezett bűnözésen át bizonyos, súlyosabb bűncselekmények elhárításáig. Amikor az AH 2019-ben egy új, 30 milliárd forintba kerülő, 35 ezer négyzetméter alapterületű új épületbe költözött a XI. kerületben, Orbán kifejezetten megdicsérte Kiss munkáját. A miniszterelnök a Népszava tudósítása szerint arról beszélt, hogy a titkosszolgálatok minden mérhető szempontból jól, sőt kiválóan teljesítettek 2010-et követően, és külön kiemelte, hogy ebben nagyon is egyetértenek a titkosszolgálatokért felelős belügyminiszterrel, Pintér Sándorral – írja az Azonnali.

Fotó: Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-jelöltje az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának rendkívüli ülésén, amelyen kinevezése előtt meghallgatták Budapesten, az Országgyűlés Irodaházában 2015. augusztus 28-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ellenforradaImár
2020. szeptember 15. 10:46
Csak bólogatnod kellett volna baszki!
egripeti77
2020. szeptember 15. 10:36
Vagy egyszerűen csak kapott egy jobb lehetőséget és kérte a felmentését.....
tintapaca
2020. szeptember 15. 10:13
Az NGO-kon, az egyes pártokon, mozgalmakon keresztül súlyos befolyásolás történik ma Magyarországon. Kormányellenes, nemzetellenes megmozdulásokat finanszíroznak külföldről. Ennek megakadályozása és felszámolása lenne az Alkotmányvédelmi Hivatal feladata. Ezt nem tették meg, még részben sem. Erről beszélt már régóta Földi László, Horváth József, Kiss-Benedek stb. Fel kell tárniuk a személyi, pénzügyi kapcsolatokat és folyamatokat. Elsősorban a finanszírozás megakadályozása a fő feladat. A pénz nyomot hagy maga után. A Hivatal feladata a destabilizációs kísérletek megakadályozása és a rejtett személyek felkutatása. ("Egyik szemem gyanakvó, a másik rosszindulatú." Felix Edmundovics Dzserzsinszkij.)
Kanóc
2020. szeptember 15. 10:00
Ezt is az Azonnali.hu-ról kellett megtudnia a Szerk.-nek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!