Orbán Viktor egyértelmű üzenetet küldött, a címzett is megvan: nagy nap lesz hétfőn!

Várhatóan hétfőn véget ér Kapu Tibor űrutazása és a magyar űrhajós elindul vissza a Földre. Orbán Viktor már nagyon várja a magyar hőst.

A Jobbik a Fidesszel együtt utasítja el menekültek befogadását.
„Olyan ellentétek ezek köztünk és a Fidesz között, amelyekkel kapcsolatban a Jobbik ma is sokszor a Fidesszel ért egyet. A Jobbik ugyanazt a radikális, a magyarokat a szomszéd népekkel szembeállító sérelmi nacionalizmust képviseli a parlamentben és a nyilvánosságban, mint a Fidesz, és ebben az úgy nevezett »néppártosodás« sem jelent változást. Ahogy a Fidesz elutasítja a szorosabb európai integrációt, ahogy ellenzi az euró bevezetését, mindmáig nem pártolja azt a Jobbik sem. A Jobbiktól ugyanazt a tőkeellenes, bankellenes populizmus halljuk, mint amit egykor az ellenzéki Fidesztől hallottunk, s a kormányzó Fidesz is alkalmaz azokkal szemben, akiket ki akar szorítani a magyar piacról.
A Fidesszel együtt a Jobbik is megszavazta az Országgyűlésben – már a 2018-as parlamenti választás után – az alaptörvény hetedik módosítását, amellyel többek között a hajléktalanság szankcionálását, a közigazgatási felsőbíróság – időközben félretett – létrehozását és a menedékkérők elutasítását tette »alkotmányossá«. A Jobbik a Fidesszel együtt utasítja el menekültek befogadását, s csak amiatt bírálja a Fideszt, hogy miközben a nincstelen menekülőket elutasítja, gazdag migránsokat jó pénzért beenged az országba. Nem tudok róla, hogy ezekben a kérdésekben a Jobbik felülvizsgálta volna a politikáját. Márpedig egy-egy politikusra, egy-egy pártra annak alapján szavazunk, hogy milyen politikát követ.”