Tállai András sikeresnek nevezte a Magyar falu programot. A tavalyival összevetve nagyjából ugyanannyi, 11 000 pályázat érkezhet be idén az önkormányzatokhoz a program forrásaira – mondta. Kiemelte, hogy tavaly az 5000-nél kevesebb lakosú települések 97 százaléka legalább egy pályázatot benyújtott. Hejőbábán 15 millió forintból újult meg a református gyülekezeti ház, amely így már közösségi térként is szerepet játszik a település életében, különböző foglalkozásoknak és gyermektáboroknak is helyet ad.
(MTI)
Fotó: Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a Magyar falu programban megújult református gyülekezeti ház átadóünnepségén Hejőbábán 2020. augusztus 2-án. Tizenötmillió forintból újult meg az épület, amely így már közösségi térként is szerepet játszik a település életében, különböző foglalkozásoknak és gyermektáboroknak is helyet ad.
MTI/Vajda János