Drukkolok az egészségügy reformjához

Oláh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Üzletre cserélte a politikát…
Mióta otthagytam a közéletet, nem adok politikai interjút. Ha valakit politikusként letapsolnak a pályáról, ne akarjon utólag tanácsokat osztogatni. Politikusként hátrahagytam minden üzleti érdekeltségemet, üzletemberként nem politizálok.

Diplomata-útlevelet viszont kapott, és a cége is jelentős állami támogatásban részesült.
Beruházásösztönző pályázaton nyertünk, egykori kormánytagok pedig gyakran kapnak ilyen útlevelet. Ami a kérdés lényegét illeti, az ember kapcsolatai természetesen nem szűnnek meg a pozíciója változásával.

Egészségügyi válságokban az ágazat cégeinek jól szokott menni, a Doktor24 ügyfelei pedig a tehetősebbek közül kerülnek ki. Mire kellett a mentőcsomag?
Nem voltak műtétek, járóbeteg-rendelések, foglalkoztatás­egészségügyi szakvizsgálatok. Miniszteri utasításra be is kellett zárni egy időre. 500 millió forintos árbevétel és nagyjából 200 millió forintnyi profit füstölt el a koronavírus-járvány miatt. Ennek ellenére bővülni igyekeztünk, mintegy száz új kollégát foglalkoztatva, a meglévőket megtartva. A meghirdetett támogatás olyan középvállalkozásoknak szól, amelyek ebben a helyzetben is képesek és szeretnének befektetni. A Doktor24 idén több mint 2,5 milliárd forintot ruház be: új rendelőket, műtőket építünk, eszközöket vásárolunk, bővítjük a pesti központot, Budán újat nyitunk, és országos terjeszkedésen gondolkodunk. Ehhez a beruházási tervhez kaptunk 280 millió forint támogatást. Minden kilenc forintunk mellé az állam odatett egyet. Mindig cél volt, hogy a magyar kis- és középvállalkozási szektor is kapjon támogatást a multik mellett. Helyesnek tartottam, hogy megjelentek pályázatok, amelyek szigorú kritériumok alapján széles vállalkozói körnek teszik lehetővé az indulást. Mindenki, aki pályázott, és megfelelt a formai követelményeknek, kapott támogatást. Mi is megfeleltünk.

Hogy látja, miként kezelte hazánk a koronavírus-válságot?
Más stratégiát választott, mint sok nyugat-európai ország, ahol a hazai össztermék akár 10-20 százalékát kitevő összeget öntöttek rá a gazdaságokra.

Ezt a többletet többnyire hitelből teremtették elő, ami eladósodáshoz vezetett.
Magyarország ezzel szemben – ha a vissza nem térítendő támogatásokat nézzük – csupán a GDP 1-1,5 százalékát fordította erre többletként ahhoz képest, amit egyébként is elköltött volna. Meglátjuk, melyik stratégia eredményesebb.

2010 előtt láttuk, hogy a hitelfelvétel eladósodáshoz vezet, és ez sérülékennyé teszi a gazdaságot. Most Európa egyik legnagyobb mentőcsomagját hajtja végre a kormány, de adósság helyett átcsoportosításból fedezi.
Nem látok ilyen nagy átcsoportosítási tendenciát, de a sérülékenység csökkentése legitim gazdaságpolitikai cél. Ön a 2010 előtti időszakról kérdez, ezért megjegyzem: 2002 és 2008 között – ekkor volt liberális vezetése a gazdasági tárcának – 70 milliárdról 160 milliárd dollárra nőtt a magyar bruttó hazai össztermék. 2008 és 2020 között ezt nem haladtuk meg. A gazdaság az elmúlt tizenkét évben lényegében stagnál, előtte volt nyolc jó évünk.

A magyarok többsége mást érezhet, mert 2002 és 2010 között a reálbérek alig több mint tíz százalékkal nőttek, 2010 óta viszont több mint ötven százalékkal.
A gazdaságpolitika inkább átcsoportosított jövedelmeket társadalmi csoportok között más hangsúlyok mentén. Az egykulcsos adó a szegényebbek helyett a felső középosztálynak kedvező adózási forma. A reálbér-növekedés az elmúlt tíz évben pedig nem volt gyorsabb, mint az előző évtizedben. De evezzünk az egészségügy vizeire!

Hogyan vezetett az útja az egészségügyig?
Szorgalmasan készültem az orvosi pályára. Traumatológián ügyeltem, rövid ideig mentőztem, az Amerikai úti idegsebészeten vállaltam munkát. 1996-ban doktoráltam általános orvosként, 1995-ben viszont az egyetem mellett már elkezdtem dolgozni az akkori sógorom informatikai cégénél nyári munkaként. Napközben ott dolgoztam, éjszakánként sokszor ügyeltem. És a kilencvenes évek közepén jött be Magyarországra az internet. Nem nagyon ismerte senki. A cégvezető arra kért, fejlesszem ezt az üzletágat az egyetem mellett.

Amit komoly állami megrendelések is segítettek.
Semmiféle állami megrendelés nem volt.

Csak a Sulinet.
Az később jött. Mikor odakerültem, szó sem volt Sulinetről, magánügyfeleket kapcsoltunk be, akik pár ezer forintért előfizettek. A leggyorsabban növekvő internetszolgáltató cég lettünk, egy dinamikusan növekvő startup élén találtam magam. Vonzó világ volt.

Vonzóbb, mint a vér és a stressz.
Mindkettőt jól bírom. Az egészségügynek inkább az a berögzült hierarchiája taszított, amelyben a legelején kezd az ember.

Ezt a ranglétrát nem akarta végigjárni?
Beszívott az informatikai fejlődés lendülete, az Elenderből pedig a legsikeresebb informatikai cég lett hazánkban. A Sulinet-projektre vagyunk a legbüszkébbek. Egészen 2004-ig vittük különböző módokon az Elendert, közben eladtuk egy amerikai vállalatnak, amely csődbe ment, majd mivel a cég jól működött, és jól ismertük, visszavásároltuk tőlük. Aztán 2004-ben ismét eladtuk.

Kétszer adta el ugyanazt a céget. Gyurcsány Ferenc pedig azt remélte, a politikában is ilyen lendületes lesz.
A kormányfő a vállalkozói tapasztalataim miatt hívott, és harminckét évesen rövid, de viharos és intenzív cégvezetés után az ember azt gondolja, hogy elképesztő dolgokra képes. Gyurcsány Ferenc szeretett volna a kormányában egy olyan típusú fiatal vállalkozót, akit nem fertőzött még meg az államigazgatás lassú rendszere.

Azt mondta egyszer, kicsit hiú volt, amikor elfogadta a miniszterséget.
Igen.

A hiúság mondatta önnel, hogy politikai tapasztalat nélkül jól eligazodhat a politikában?
Élesen külön kell választani két dolgot. A miniszteri tisztség egy technokrata szakminiszteri pozíció. Ami utána következett – amikor lemondtam miniszterként, és elfogadtam az SZDSZ pártelnökségét és frakcióvezetését –, az pártpolitika volt. Abban én nem voltam jó.

A technokrata szakpolitikus szerepe nem működik a valóságban, a politikát nem lehet függetleníteni a gazdaságtól, a koalíciós partnertől, az értékeinktől.
Országot pártpolitika nélkül nem lehet vezetni, egy gazdasági tárcát lehet. Megnyerni a Hankook-gyáralapítást Románia és Szlovákia elől, hogy itt létesüljön a háromezer munkahely, vagy jobb áron építeni ezer kilométernyi autópályát nem pártpolitika, hanem szakpolitika.

Minden adópolitikai kérdés jövedelmeket érint: kitől vegyünk el, kinek adjunk. Ahogy a szocialisták mondják: fizessenek a gazdagok!
Ez nem hozzánk, hanem a szocialista vezetésű Pénzügyminisztériumhoz tartozott. Progresszív adórendszerben kellett működnünk, hiába voltam az egykulcsos rendszer szószólója. Helyes, hogy a Fidesz-kormánynak ezt sikerült bevezetnie. A progresszív adózással a kiemelkedő teljesítményeket vágtuk agyon.

Közben egyébként a magyar állam stratégiai vállalatoktól, például a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt.-től szabadult meg a minisztersége alatt.
A MÁV Cargo az állami kézben maradó vasúti infrastruktúrán végez teherszállítást. Az infrastruktúra állami kézben maradt, ez így helyes. A cég olyan tevékenységet folytat, amelyben helye van a piaci versenynek. A mai napig kiállok a kormány azon döntése mellett, hogy privatizáltuk. Nagyon jó áron sikerült eladni.

Ha eladjuk ezeket a cégeket, akkor elveszik az eszköz, amellyel a magyar kis- és középvállalkozásokat logisztikában, exportban támogathatnánk.
Nem. Ez gazdaságfilozófiai kérdés. Az államnak nem feladata például egy nemzeti légitársaság megmentése, cégek fenntartása, finanszírozása. A magánszféra sok mindent hatékonyabban üzemeltet megfelelő szabályozás mellett.

Most minden ország a stratégiai cégeit menti meg. 
Kiveszett a liberális gazdaságpolitika a világból? Kétségtelenül nem áll jól a liberalizmus ügye.

Mit tanácsolna a 2004-es miniszteri pályát kezdő Kóka Jánosnak?
Hogy legyen tíz-húsz évvel idősebb. Legyen több tapasztalata, több türelme, több bölcsessége. De ugyanazzal a lendülettel dolgozzon, ugyanúgy higgyen a tisztességes, korrupció nélküli versenyben, mint harminckét éves korában.

Lendületesen nekiment a Magyar Tudományos Akadémiának is. Mint mondta, meg kellene szüntetni azokat az akadémiai területeket, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet.
A megfogalmazásaim talán illetlenül karcosak voltak. A tartalmukat a mai napig fenntartom. Érdemben változtattam volna az Akadémia finanszírozásán. Ez a múlt évben is forró témának számított, volt néhányszor déjà vu érzésem.

Azzal a különbséggel, hogy a Palkovics vezette átalakítás a megszüntetés helyett megerősítésről szólt, most nő a tudomány finanszírozása. És felépülhet egy innovációs rendszer Magyarországon, összekapcsolva a cégeket és az akadémiai világot.
Pont erre törekedtem. Hogy az akadémiai kutatások innovációs értékláncba illeszkedjenek. Én másképp csináltam volna, de az tizenöt éve volt.

Az egykulcsos adó mellett küzdött a kis- és a közép­vállalatok exporttámogatásáért is. Miért nem sikerült ebben sem előrelépni?
Nem mondanám, hogy nem sikerült. Miniszterségem alatt sikerült megfordítani a negatív külkereskedelmi mérleget, és exporttámogatási programok indultak el. A külgazdasági hálózat bekapcsolását, az exportképes magyar vállalkozások segítését mi indítottuk el. Örömmel látom, hogy ezek a programok, ugyanúgy, mint a befektetésösztönzési program, folytatódtak az új kormánynál is.

Az egyetértés annak a jele, hogy jó kapcsolatban van Szijjártó Péterrel?
Kikérte a véleményemet ezzel kapcsolatban. Ő is látta, hogy a diplomácia nem önmagáért való absztrakt képződmény, hanem célja, hogy az exportképes magyar vállalkozásainkat külpiacokhoz juttassuk, másrészt befektetéseket vonzzunk Magyarországra.

Mely pártnál lát jó, kidolgozott gazdaságpolitikai víziót?
Kevés pártprogramot olvasok.

Még az SZDSZ-ét is csak azután olvasta, hogy miniszter lett?
Nem, az SZDSZ gazdasági programját egy héttel az előtt olvastam el, hogy miniszter lettem. Korábban nem merült fel, hogy bármikor tárcavezető leszek.

Akkor nem is tették lehetővé, hogy részt vegyen a program kialakításában?
A 2004-esben nem, de miután pártelnök lettem, az SZDSZ gazdaságpolitikai programját már aktívan alakítottam is. Az a program közel állt hozzám, más kérdés, hogy keveset tudtunk belőle megvalósítani.

Nem volt kicsit utópisztikus a privatizációt erőltető liberális irány? A délkelet-ázsiai fejlesztő államokban erősen együttműködik a piac és az állam.
Ott állami kontroll mellett magáncégek működtetnek infrastrukturális elemeket is. Magyarország a szocializmusból örökölt rosszul működő cégeket, a privatizációnak nem volt alternatívája, nem tudtuk volna meghonosítani azt a vállalati kultúrát, vállalatvezetési ethoszt, amelyet pont a nyugati befektetők hoztak ide Magyarországra.

Biztos, hogy azért jött egy külföldi vállalkozó, hogy valamilyen ethoszt hozzon, és ne profitot vigyen?
Nem lennék ilyen szigorú a külföldi befektetőkkel. A szabályozásnak kell gátat szabnia a nemkívánatos gazdasági cselekményeknek.

De a liberálisok épp a deregulációt, a szabályozás leépítését szorgalmazzák.
A dereguláció nem azt jelenti, hogy ne legyenek szabályozók. Olyan szabályozók ne legyenek, amelyek feleslegesen gátolják a versenyképességet.

Mit szól ahhoz, hogy a liberális Momentum vélt politikai hovatartozás alapján listázott magyar vállalkozásokat?
Még csak nem is hallottam erről, nem foglalkozom politikával. Nincs helye a vállalkozásokkal kapcsolatban az olyan fajta politikai megítélésnek, amire utal. Ha vállalkozunk, akkor vállalkozzunk, és ne politizáljunk. Ha politizálunk, akkor ne vállalkozzunk.

Ön jól el tudta különíteni a kettőt?
Igen, teljes mértékben.

Mert a Dataplex-ügy vagy a MÁV-székház eladása végül önhöz kapcsolódó szereplőknek hozott hasznot. Politikai szerepből származott üzleti nyereség.
Politikai szereplőként politikai szereplők támadtak a politikai térben. Ebben a térben már nem vagyok benne, kommentálni sem szeretném. Százötvenszer elmondtam, hogy egyiknek sem volt alapja.

Vannak olyan „szabad” versenypiacok, ahova csak a politikai befolyással bírók léphetnek be?
Mindenhol a méltányos verseny híve voltam.

A szabadpiacon viszont az erősebb nyer.
A versenyképesebb. A hatékonyabb.

Akinek emellett politikai kapcsolatai is vannak.
Akinek kapcsolatai vannak. Ezek lehetnek befektetői, ügyfél- és kormányzati kapcsolatok, a legjobb menedzserekkel való kapcsolatok. Én a politikai szerepvállalásom előtt szereztem vagyont, akkor az még más világ volt. A versenyképesség többet számított, mint a politikai összeköttetések.

Végül is az egész világ egy nagy piac, ennek politikai részén pedig lehet kereskedni akár kapcsolatokkal, befolyással is.
Én például minőségi termékekkel, izgalmas innovációkkal és jó szolgáltatásokkal kereskedem. Akik befolyással kereskednek, legfeljebb rövid távon tudnak érvényesülni, sok esetben a végén börtönben találják magukat.

Budai Gyula önt is megpróbálta elszámoltatni. Milyen érzés volt?
Olyan, amilyet a politikában megszokik az ember. A politika része, nem szabad megsértődni. Attól még tény, hogy a vádaknak nem volt közük a valósághoz.

Amikor Szijjártó Péter kiállt az ön épülő háza elé sajtótájékoztatót tartani, akkor sem sértődött meg?
Amikor az ő háza elé álltak ki mások, akkor már jól értette, hogy ez nekem miért nem esett jól.

Egyébként 500 millió forintnyi tartozással végezte az SZDSZ, miközben sok adófizetői pénzt kapott, és a kisebb állam, a felelős gazdálkodás híve volt.
A párt utolsó éveiben semmilyen mértékben nem vettem részt, nem szeretném kommentálni az utódaim húzásait. Az én gondolataim az üzlet körül forognak, hogy a Doktor24-nél hogyan tudunk még jobb orvosokat, még több orvost hazahozni külföldről, és még jobb szolgáltatásokat adni.

És hogyan lehet?
Ha meg tudjuk nekik adni az anyagi biztonságot a tisztességes polgári élethez – ez sokkal kevesebb, mint ami Svédországban vagy Angliában kellene hozzá –, és mögé tudjuk tenni a szakmai támogatást, akkor hazajönnek. A folyamat elindult. Ők magukkal hozzák azt a külföldön tanult kultúrát, hogy az orvos és a páciens között nem alá-fölé rendeltségi viszony, hanem szolgáltatói kapcsolat van. Ezzel szolgálatot teszünk az állami egészségügynek, hiszen ők gyakran állami szolgáltatásban dolgoznak.

És mit nyújt a Doktor24 a magyar embereknek?
A szolgáltatók egy része a társadalom felső néhány tized százalékát célozza, de a Doktor24 nagy hatékonysággal szélesebb rétegeknek kíván megfizethető és minőségi egészségügyi szolgáltatást nyújtani. Egy szakvizsgálat díja nálunk húszezer forint körül van, ez összemérhető a paraszolvencia és a hosszú várakozás okozta költséggel. Tiltjuk a hálapénz elfogadását.

Egy felmérés szerint az ellenzéki szavazók általában elégedetlenebbek az egészségüggyel.
Azt, ha elmegyek egy láthatóan régen felújított kórházba, ahol vécépapírt, kötszert, poharat és ételt is nekem kell vinnem, ahol hálapénzt kell dugnom a zsebekbe, fertőzéseket kaphatok, és hosszú ideig aszalnak feleslegesen, politikai meggyőződés nélkül rossznak gondolom.

Ez általánosításnak tűnik.
Persze, vannak olyan példák is az állami egészségügyben, ahol úgy érzi magát az ember, mintha másik kontinensen lenne. Mert a főorvos, a gazdasági vezető, a főnővér rendet, tisztaságot tart, nem pazarol, kijön a forrásokból. Sajnos nem ez a jellemző.

Tehát nagyrészt a menedzsmenttől függ a szolgáltatás minősége, nem lehet mindig a központi költségvetésre mutogatni…
Nem lehet, de igaz, hogy a finanszírozási rendszer megjavítása nélkül rendszerszinten nem lehet változást elérni. Ezt a kormány is felismerte, ezért adhatott megbízást a Boston Consultingnak arra, hogy tegyen javaslatot az egészségügy átalakítására. Ez helyes folyamat, amelyet sokféleképpen lehet jól csinálni. Ha sikerül belőni az állam és a magáncégek együttműködését és ötvözni a kettő előnyeit, akkor látványos változás jöhet. Az SZDSZ ehhez nem volt elég erős, de a mostani kormánynak már régóta megvan a felhatalmazása arra, hogy belekezdjen. Drukkolok, hogy jól sikerüljön.

Mi az egészségügy jövője Magyarországon?
A végcél az egészségnyereség, hogy egészségben töltött életéveket tudjunk nyerni, a ledolgozott élet után az időskor méltó, nagyobb gondok nélküli időszak legyen. A hozzám hasonló középkorúaknak szükséges lenne odafigyelniük arra, hogy elmenjenek szűrővizsgálatokra. Ha pár tízezer forintos vizsgálattal elkapjuk, a rosszindulatú elváltozások nagy része gyógyítható, a terápiák az utóbbi húsz évben forradalmi mértékben változtak. Az egyéni felelősség mellett – életmód, táplálkozás – olyan népegészségügyi programokat kell hirdetni, amelyekben minden negyven év feletti polgártársunk öt–tíz évente részt vesz vastagbélrákszűrésen. Ebben a magánegészségügy szerepe kiemelkedő, itt van kapacitás a megelőzésre, hogy rendszeresen lássuk a beteget, a családtagjait. Az állami egészségügy egyelőre messze van attól, hogy – ha néha lát is minket – tendenciákat elemezzen, és rendszerszerűen felhívja a figyelmünket, ha rossz irányba haladunk.

Épül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, gyűlnek az adatok.
Az EESZT jó kezdeményezés, de nagy késéssel jött létre. Az elektronikus recept feltételei a kétezres évek elejétől megvoltak. A magánellátásban is folyamatos az áttérés. Az adatvagyont egészségnyereségre kell fordítani, elemezni kell. Az orvos a jövőben szolgáltatóvá válik, ahol az ő tudását milliószorosára növeli majd a globális, interneten fellelhető tudásbázis, a mesterséges intelligencia, a távdiagnosztikai eszközök. Tesztelünk egy rendszert, ahol a beteg kikérdezésével meg tudjuk mondani, hogy mekkora a prosztatarák kialakulásának valószínűsége. Nem ijesztgetni akarok, hanem elérni, hogy a páciens járjon el évente olcsó, egyszerű szűrésre. Ha időben felfedezzük, nincs gyógyíthatatlan, áttétes prosztatarák, csak pár kellemetlen nap. Az adat, a mesterséges intelligencia, az informatikai rendszer, a betegútkövetés újat hozhat a magyar egészségügy rendszerében.

Címlapkép: Földházi Árpád

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.