Az Index.hu szerkesztőségét jelenleg a portál három főszerkesztőhelyettese vezeti – derült ki az ATV Egyenes beszéd c. másorából, melynek hétfő esti vendége Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatósági elnöke volt. A műsorban nem csupán a szerkesztőség, de a portál vezetéséről is szó esett.
A vezérigazgató személyével kapcsolatban Bodolai László például elmondta, „Szombathy Pál elvállalta a vezérigazgatósági tisztséget, csak amikor bejelentettük csütörtökön, olyan ellenállással találkozott, hogy utána átgondolta, de még az igazgatóságnak a tagjaként dolgozik tovább”.