Magyarország készen áll az együttműködések további bővítésére
Szijjártó Péter a gazdasági együttműködést méltatva elmondta, hogy a szlovén-magyar kereskedelmi forgalom értéke meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót, a magyar vállalatok a szlovén piacot különösen fontosnak tekintik, és tavaly csaknem 650 ezren utaztak oda Magyarországról. A két ország vállalatainak együttműködéseit a magyar kormány 360 millió eurós hitelkerettel támogatja. A miniszter különösen fontosnak nevezte az önvezető autók fejlesztését, ezért abban bízik, hogy a közös sikerekhez jelentős mértékben járulhat hozzá a magyar-szlovén-osztrák hármas határ közelében épülő nemzetközi közúti tesztfolyosó. Sikerként értékelte azt is, hogy a Muravidéki gazdaságfejlesztési program keretében 651 helyi vállalkozó és gazdálkodó kapott 2,4 milliárd forint támogatást a magyar kormánytól. Szlovénia magyarlakta települései így 3,7 milliárd forint beruházással gazdagodtak. Magyarország készen áll az együttműködések további bővítésére, hiszen mindkét kormány a nemzeti érdekeket védi, ezért erős nemzetközi támadásokkal kell szembenézniük – fogalmazott Szijjártó Péter.
Zdravko Pocivalsek üdvözölte, hogy évről évre javul a két állam együttműködése, és Szlovénia gazdaságilag is az egyik legfontosabb partnerének tekintheti Magyarországot. A miniszter ugyanakkor lát még lehetőséget az áruforgalom bővítésére, és különösen fontosnak nevezte az energetika és vasúti összeköttetések fejlesztését. Szijjártó Péterhez hasonlóan, a szlovén tárcavezető is kiemelte az önvezető járművek közös fejlesztését. A szlovén és a magyar gazdaság egyaránt jelentős mértékben támaszkodik az autóiparra, így annak fejlesztései együttműködési lehetőségeket tartogatnak a két ország számára – tette hozzá. Zdravko Pocivalsek abban is egyetért a magyar kormánnyal, hogy a munkahelyek védelme a legfontosabb, és ösztönözni kell a fogyasztást a fellendülés érdekében. Véleménye szerint a visszazárkózáshoz a határmenti térségek fejlesztése is hozzájárul, ezért megköszönte a Muravidéket gyarapító magyar költségvetési támogatást.