Pikáns volt, ahogy a Momentum frakcióvezetője a Nelson Mandeláról szóló testületi vitában egy hónapja tévesen többször és kizárólag »árbájthájdnak« nevezte a dél-afrikai APARTHEID-rezsimet (így megint a hitleri Arbeit macht frei jelszóra asszociálva), miközben magát "nemzetközi kapcsolatok szakértőnek" titulálja. László Imre polgármester pedig később Mandelát Mengelével keverte, így elfogadhatatlan, hogy a balliberálisok akarnak történelmi kiselőadást tartani, illetve leckét adni emlékezetpolitikából a magunkfajtáknak.
Dr. László Imre újbudai polgármesternek ugyanakkor köszönetet kell mondjon a Mi Hazánk Mozgalom, hogy merész érvelésével és az ő egyetlen balliberális ellenszavazatával sikerült elutasítani Karácsony Gergely kezdeményezését, amit korábban egyedül a Mi Hazánk ellenzett, így a fehérellenes terrorista Nelson Mandela nevét nem viselheti a XI. kerületi park.
A máskor vadul nácizó Karácsony Gergely most Adolf Hitler méltatásának ügyében lapít, hiszen a főpolgármester rasszista provokációnak minősülő közterület-elnevezési javaslata elbukott egy szoros, 11-10 arányú zárószavazáson az újbudai önkormányzatban, amit a Mi Hazánk saját sikerének tekint. A kirobbant hisztéria valójában a balliberális belső háború része, hiszen ugyanazon a testületi ülésen veszítette el vezető pozícióját a DK az önkormányzati vezetésen belül, mivel az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP bejelentette frakciószövetségük megalapítását Gyurcsány pártjával szemben a DK fővárosának minősülő Újbudán.