Gulyás: Az új fővárosi vezetőség politikai alapon osztja az útfelújítási támogatást

2020. június 30. 15:22

A kormány a jövőévi költségvetésben ötmilliárd forintot szán a budapesti utakra.

2020. június 30. 15:22

Ötmilliárd forintos forrást biztosít a kormány budapesti utak felújítására a jövő évi költségvetésben – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten. Gulyás Gergely sajtótájékoztatón közölte: a forrás biztosítását a jövő évi költségvetés módosító indítványai között fogadta el az Országgyűlés.

Az elmúlt években is hasonló mértékű összeget adott a kabinet erre a célra – mondta a miniszter, felidézve, hogy korábban a fővárosi Fidesz-frakció forrást kért a kormánytól ahhoz, hogy ne maradjon aszfaltozatlan út Budapesten. A helyzet azóta romlott – folytatta –, hiszen az új fővárosi vezetőség „egyértelműen politikai alapon” osztja az útfelújításra rendelkezésre álló mintegy 25 milliárd forintnyi támogatást.

Az utak felújításának esetében „a politikai hovatartozásnak (...) nem lehetne jelentősége” – szögezte le Gulyás Gergely, kijelentetve: ezért az ötmilliárdos forrást jövőre is jó célokra fogják felhasználni.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2020. június 30. 18:07
HANGSÚLYOZOM, nem a kerületek támogatásáról van szó a XVI., XVII. kerületben,, hanem a Főváros kezelésében lévő főutakról, utakról!
Intel
2020. június 30. 16:30
Több tiszteletet!
gyaloggos
2020. június 30. 15:50
NEM MELLÉKESEN pedig! A DILETTÁNS FŐPOLGÁRMESTER, dilettáns helyettesei, tanácsadói az elmúlt kilenc hónapban tényleg nem tettek semmit azon kívül hogy LEVÁLTOTT, kinevezett, átfestett, lefestett, kifestett, megfestett, befestett, elhalasztott, mutogatott, hazudozott,... ENNYI és nem több!
gyaloggos
2020. június 30. 15:36
HÁT ja! a X., XVI., XVII. kerületben a már jóváhagyottak is elmaradnak, HOLOTT A TERVEK KÖLTSÉGEIT átvállalták ama kerületek, és több száz milliós költségekről van szó! A DILETTÁNS FŐPOLGÁRMESTER, DILETTÁNS bandája nem csak a vezetők, testületek tagjainak kinevezéseit végzi pártazonosság alapján ! GERGŐ, csúnya, igen-igen csúnya vége lesz ennek, meglásd!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!