Jakab Péter letolvajozta Orbán Viktort az Országgyűlésben

2020. június 29. 14:16

A Jobbik frakcióvezetőjének provokatív megjegyzése miatt a házelnök elvette tőle a szót.

2020. június 29. 14:16

Jakab Péter

Orbán Viktor Jakab Péternek (Jobbik) adott válaszában visszakérdezett, hogy van-e még valaki odaát? Orbán Viktor elmondta, hogy a Jobbik vezetője nem érveket sorol fel, hanem gyalázkodik. Próbáljon felnőni Bajcsy, Nagyatádi, vagy Apponyi szintjére, akiknek a helyén ül – mondta Orbán Viktor. Jakab Péter viszonválaszában ismételten gyalázkodó kijelentést tett a kormányfőre, ezért Kövér László elvette tőle a szót.

Harangozó Tamás

Orbán Viktor Harangozó Tamásnak (MSZP) válaszában azt mondta, valóban létezik egy Kisfaludy-program, ami a turizmust fejleszti. A kormány támogatásával 650 panziót újítottak fel, és 20 ezer szálláshely kapott támogatást – tette hozzá. A Lánchídról azt mondta, hogy 180 milliárd forintos állampapír-állománnyal bír a Fővárosi Önkormányzat a 2020. március 31-i adat szerint. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy örül neki, hogy azt a tényt nem vonta kétségbe Harangozó, miszerint 180 milliárd forintos tartaléka van a fővárosnak. Orbán Viktor megköszönte a kormánypárti képviselőknek, hogy ennek ellenére megszavazták azt a 6 milliárd forintos pluszt a Lánchíd felújítására, ami most is rendelkezésre áll. Mekk mesterekkel nehéz, a Lánchíd felújításához a szakértelem hiányzik – zárta Orbán Viktor.

Varju László

Orbán Viktor Varju Lászlónak (DK) azt válaszolta, hogy ha jól érti arról van szó, hogy a szakszervezetek pénzt kérnek a költségvetésből. Ha lehetséges, akkor ezt megvizsgálják. Orbán Viktor szerint amikor Varju László és csapata volt kormányon, akkor a kormányzás végén bruttó 261 ezer forint volt az átlegkereset, míg ma meghaladja a 400 ezer forintot.

Keresztes László

Orbán Viktor Keresztes László Lorántnak (LMP) adott válaszában közölte, hogy a magyar vidéket az LMP-nek nem kell megvédenie, hiszen vidékbarát kormányzás zajlik 10 éve. Ma Magyarországon a vasúti közlekedésben járványügyi menetrend van, és amíg ez a helyzet fennáll, addig ez marad, és ha véget ért ez a helyzet, akkor minden döntést felülvizsgálnak. Orbán Viktor azt is elmondta, hogy nemzetközi szerződés garantálja a Budapest-Belgrád vasútfejlesztést, és ennek vannak bizonyos feltételei. Szólt arról is, hogy geostratégiai értelme van Budapestet Belgráddal összekötni, és ugyanígy geostratégiai jelentősége van Budapestet összekötni Kolozsvárral és Bukaresttel.

Szabó Tímea

Orbán Viktor Szabó Tímeának (Párbeszéd) azt mondta, hogy minden munkahelyteremtő támogatás normatív alapon működik, és nem kötődik egyetlen személyhez sem. Azt állítani, hogy félmillió ember vesztette el Magyarországon a munkahelyét, az nagy tájékozatlanságra vall – tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy 130 ezer fővel csökkent a mögöttünk hagyott hónapokban a foglalkoztatottak száma. A cél, hogy ugyanannyi, vagy több munkahely jöjjön létre, mint amennyi megszűnt – mondta.

 

Összesen 369 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. június 30. 19:42
Jakab Pétertől nem a szót kellene megvonni,hanem a belépőkártyát. Egy 0%-s pártnak a vezetője tolvajnak nevezi a kétharmados miniszterelnököt. Ez olyan, mintha én azt mondanám Madárnak, hogy idefigyelj öcsém ! Úgy kiütlek egy menetben,hogy föl sem tudsz kelni !
puszika
2020. június 30. 11:25
Barátaim!! Eudjátok mi ebben a hírben az igazság pillanata? AZ,HOGY MÉG JAKAB FOSTA A SZÓT A PARLAMENTBEN,AZ ORSZÁG EGYIK LEGNAGYOBB JOBBIKOS SZERVEZETE A HATVANI.................... TOKKAL VONÓVAL KILÉPETT A PÁRTBÓL ÉS FELOSZLOTT!!!!! Hab a tortán,hogy KOLOMAN ELVTÁRSAT SEM VÁLASZTOTTÁK MEG ALELNÖKNEK!! Ennél már csak a vákuum nagyobb ami Jakab mögött van, a NAGY SEMMI!!!!
Menhetten
2020. június 30. 10:12
Vajon miért gombolgatja mindíg azt a 2 számmal kisebb gyűrött zakóját? Nem telik egy normálisra neki? Pótcselekvés, kényszermozgás ennek a betegségnek ebben a stádiumában?
nyugalom
2020. június 29. 23:12
Jakob beteg! Probaljak kezelni, de kezelhetetlen buta zsido!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!