Sneider Tamás nem mond le a parlamenti alelnökségről

2020. május 21. 16:25

Munkáját minőségi kritikával nem illették.

2020. május 21. 16:25

Nem mond le parlamenti alelnöki tisztségéről Sneider Tamás; a Jobbik politikusa ezt csütörtök délután jelentette be közösségi médiaoldalán. Közölte: munkáját minőségi kritikával nem illették. A politikus bízik abban, hogy „a frakció elnöksége nem süllyed arra a szintre, hogy a házelnökkel kezdjen el kooperálni” eltávolítása érdekében.

Ha a frakció ki is zár soraiból, akkor sem lépek ki a pártból. Ezért a pártért, ezért a közösségért én már rengeteget dolgoztam, rengeteg áldozatot hoztam, rengeteg jogos és jogtalan támadást elviseltem. Én úgy érzem, hogy tettem már le annyit a képviselői munkámmal is az asztalra, amiért cserébe a minimum, amit megérdemlek, hogy ne kelljen csöndben elballagnom, amikor már nincs rám égető szüksége a jelenlegi elnökségnek - fogalmazott Sneider Tamás.

Hétfőn közölte az MTI-vel Szilágyi György, a Jobbik szóvivője, hogy a párt visszahívja 2014 óta betöltött parlamenti alelnöki tisztségéből Sneider Tamást, helyére Balczó Zoltánt jelölik. Közlése szerint a lépés „nem személyről, hanem feladatról szól”, hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb személyt állítani.

(MTI)

Címlapfotó: Sneider Tamás Facebook-oldala

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VESZ ÉSZ
2020. május 23. 00:18
Hát igen,aki ennyire ragaszkodik a hatalomhoz annak soha többé nem szabad adni.Eddig is hiba volt.
CirmoS
2020. május 22. 09:20
Nem akar pénzről lemondani Sneider. Ki csodálkozik ezen?! A többi meg csak duma a részéről! 2022-ig muszáj begyűjtenie a lóvét, amennyit csak tud, mert ott vége!
Kanmacska
2020. május 22. 06:44
Most mi van? Nem egységes a Mozgalom ?
szekuIa
2020. május 21. 21:04
Máskor így engedd be a tótot a házadba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!