Hatvan évvel ezelőtt, 1960. május elsején nyitotta meg kapuit először a debreceni Nagyerdőben az akkori nevén Lúdas Matyi Vidámpark, amely társadalmi munkával épült meg a vele összevont állatkerttel együtt – közölte az intézmény igazgatója pénteken az MTI-vel.
Nagy Gergely Sándor hozzátette: az elmúlt évtizedekben látogatók generációi nőttek fel örök élményeket szerezve a vidámparkban, amely a régió egyik meghatározó turisztikai-, szabadidős- és szórakoztató intézményévé nőtte ki magát. „A vidámpark és az állatkert a járványhelyzet miatt március 17. óta zárva tart, de a járványügyi enyhítő rendelkezéseknek köszönhetően – a közegészségügyi intézkedések betartásával – az állatkert május 4-től fogad újra látogatókat, a vidámparkban pedig a jubileumi szezon május 9-én kezdődik” – ismertette az igazgató.