Közös értékeink, Európa és a felnőttkor

Menetrendszerűen megérkeztek a nyugati aggodalmaskodó hangok a magyar járványügyi intézkedésekről, így a hétfőn elfogadott felhatalmazási törvényről. Az ügyben a héten 13 ország aggódó hangú uniós nyilatkozatot kezdeményezett, aminek lényege, hogy veszélyben minden, ami Európát jelenti: a demokrácia, a jogállamiság, a sajtószabadság, a közös értékek. Valljuk be, nem vagyunk meglepve.

„Békeidőben” hozzászokhattunk már ehhez az elmúlt tíz évben. Amikor Európa balliberális elitje a saját frusztrációjának és szellemi-morális vergődésének pótcselekvéseként megtörli sáros csizmáját bennünk, magyarokban. Felülve a magyar ellenzék és Soros-hálózatok hergelésének, a nyelvet nem beszélő, de ideológiailag rendkívül képzett militáns újságírók „függetlenobjektív” riportjainak. 

De hogy ezt akkor is megteszik, amikor saját polgáraik ezrei fekszenek betegen ellátatlanul, amikor a közigazgatás és egészségügyi ellátórendszerek a teljesítőképességük határán roskadoznak, amikor sok országban a hadsereg gondoskodik a rend betartásáról, amikor összeomlanak a szabad belső határok, és európaiak milliói kerülnek utcára, ez a magatartás valami egészen elképesztő irányvesztettségről, ostobaságról, vezetői inkompetenciáról és nem utolsó sorban a józan ész határán túlmutató ideológia-vezérelt gyűlöletről tesz tanúbizonyságot.

Pedig ma háború van, vagyis volna, amiben össze kell, kellene kapaszkodjunk. De mit ide napi több száz halott és roskadozó gazdaság, az igazi veszély nem valójában Magyarországon leselkedik! De az európai aggodalom nem a magyar emberek egészsége vagy a magyar munkavállalók és vállalkozások helyzete miatt fokozódik, hanem a „közös értékek” érvényesülése okán. A jelenség önmagában is abszurd, de mivel alaptalan, bántó és képmutató, vessünk egy pillantást arra, hogy ezek az országok gyakorlatban hogyan érvényesítik ezeket a „közös európai” értékeket.

Hogy áll a jogrend abban az Olaszországban, ahol a baloldali miniszterelnök több hete rendeleti úton kormányoz, a Képviselőház és Szenátus megkerülésével. Ahol alkotmányjogászok szerint be kellett volna vezetni a hadiállapotot a járványügyi intézkedések törvényességének biztosításához, s ahol most a hadsereg ellenőrzi az alkotmányosan aggályos rendelkezések végrehajtását. Hogy áll az állampolgárok jogérvényesülése abban az Olaszországban, ahol több mint tízezren meghaltak már a kormány felelőtlen viselkedése miatt, ahol ma agyoncsigázott orvosok kénytelenek dönteni élet-halál kérdéséről, s ahol a hadsereg menetoszlopai szállítják a holttesteket. Mi a helyzet a közös gazdasági szabályok betartásával abban az Olaszországban, amely túlköltekezik, amely rekordállamadósságot görget maga előtt, amely kormányválságról kormányválságra vergődik. De ez mind nem számít, hiszen Magyarországgal van a baj, Olaszországban köszöni szépen, köhög, fuldokol, vergődik, de „jól” van.

Vagy nézzük meg a másik mintaállamot, Spanyolországot. Ahol a baloldali kormány úgy védi az állampolgárait, hogy meghajolva a politikai nyomás előtt, a járvány alatt százezres feminista felvonulást engedélyez a főváros utcáin. Ahol a halottakra nincs idő kiállítani anyakönyvi kivonatot, ahol a magánegészségügyi rendszer néhány nap alatt kapitulál a járvány előtt, ahol az otthonokban idősek tízezrei fekszenek tehetetlenül az ellátórendszer összeomlása miatt, s ahol év végére 35%-os munkanélküliséget jósolnak. De Spanyolországban nincs baj, mert nem bántalmaznak tüntetőket rendőrök, nem tépik ki őket hajuknál fogva népszavazások során, s nem börtönöznek be politikusokat sem. Ott rendben a jogállam, aggodalomra semmi ok. Nem úgy a vadkeleten.

Ahogy Franciaországban is minden példásan működik. Bár hallottunk olyat is, hogy a francia szocialista kormány két évig különleges jogrendet tartott életben terrorveszélyre hivatkozva. S olyat is, hogy azt egy jogalkotási trükkel a liberális Macron nagy részét továbbra is megtartotta. De ez csak mendemonda. Ahogy az is, hogy a sokat bírált nyugdíjreformot rendeleti úton vezette be a liberális kormány. Mindeközben Párizs bevándorlók által lakott külvárosaiban virágzik a demokratikus polgári társadalom, zajlik a nagybetűs liberális integráció. A sárgamellényes tüntetéseket is szakszerűen kezelte a francia rendőrség. De Franciaország más, hiszen az Nyugat-Európa. Közös értékek, tudják, amiket hiányolunk Magyarországról.

De ne hagyjuk ki a sorból Belgiumot sem. Az országot, ami a demokratikusan megválasztott kormányok nélkül is elműködik, akár évekig is, ez igazából a demokrácia egy új szintje. Ahol egyébként olyan jól működik az agyondecentralizált ország, hogy a járványügyi intézkedések meghozataláért összesen kilenc (!!!) egészségügyi miniszter felelős. A demokratikus működés jegyében pedig 2015 óta Brüsszelben gépfegyverrel járőröző katonák biztosítják a rendet. És itt is csak tökéletesen integrált migránsnegyedek találhatóak. A liberális nagyvezér Guy Verhofstadt hazája ez, hogy is lehetne itt bármi kifogást találni. Bezzeg Magyarországon, ott aztán micsoda förtelmes közállapotok vannak.

De akkor ne hagyjuk ki a sorból a másik liberális fellegvárat, Hollandiát sem. Ott belefér, hogy manipulálják a bűnügyi statisztikákat, hogy a kormány iszlamista terrorszervezet számára nyújtson pénzügyi támogatást, vagy éppen számos tech-cég számára biztosítson adóoptimalizációs lehetőségeket. Frans Timmermanns, vagy Judith Sargentini országa ez. Nincs itt semmi látnivaló kérem.

De hasonlóan nagy politikusok hazája Luxemburg is, ahol Redingek, Junckerek születnek. Mégis mire számíthatna Magyarország attól az örök harcos munkáspárti Jean Asselborn külügyminisztertől, aki már 2010-ben is diktátorozásra használta hivatalát Európa legnagyobb demokratikus felhatalmazásával megválasztott vezetőjével, Orbán Viktorra szemben? Luxemburg ellenben mintaállam, ott nem csaltak el a több milliárd euró társasági adót. De az jogszerű volt, sőt, a szolidaritás és átláthatóság szép példája. De Írországban sem történt ilyen. Ott nyilván valami adminisztrációs baki miatt kellett olyan cégeknek, mint az Apple, a 12,5% helyett csak 0,005%-kos társasági adócskát befizetniük a közös kasszába. 

Németországról pedig nem illik beszélni. Ott 2015-ben jól kezelték a migrációs válságot, ezért ma már végre multikultúra van, több nyelven is be lehet tehát mondani a járványügyi intézkedéseket. A demokrácia abban is megnyilvánul, hogy ha kell, demokratikusan megválasztott tartományi kormányokat zavarnak szét, mint ahogy ezt tették Thüringiában két hónapja. Egyes hírek pedig még arról is beszámolnak, hogy titkosszolgálati módszerekkel figyelik meg az egyes nem kívánatos pártok vezetőit. De ez mind semmi. Hiszen Magyarországon már pénzbírságot is kiszabtak ellenzéki képviselőkre! 

De azt se felejtsük el, hogy egyszer Európa azért tapsolt a görögöknek, mert teljesen szembe menve a schengeni szabályokkal a migránsok átjáróházaként szolgáltak, ma pedig azért tapsol nekik Európa vezetése, mert épp ennek ellenkezőjét teszik: a határon hadsereggel, erő alkalmazásával tartja távol ugyanezen migránscsoportokat. A következetesség is közös érték, de leginkább akkor, ha Magyarország püföléséről van szó. De ne aggódjunk, a görögök ahogy az elmúlt időszakban minden válságot, a mostani járványügyi helyzetet is példamutatóan fogják kezelni. Érthető, hogy van idejük inkább velünk magyarokkal foglalkozni. 
De Portugáliában is virágzik a demokrácia: a regnáló szocialista kormányban a belügyminiszter neje éppen a tengerügyi miniszter, a miniszterelnökséget vezető miniszter pedig éppen a munkaügyi miniszter lánya. De ez ott csak technikai kérdés. Nyugaton fekszik az ország, és befogadják a migránsokat. 

De természetesen ne feledkezzünk meg a mindig jóakaró északi liberális barátainkról sem. Hiszen Svédország Európa mintaállama. Ott kifejezetten sikeres a migránsok integrációja, hiszen csak évi több száz bombatámadásra kerül sor, s meredeken emelkedik a bűnügyi statisztika is. De ott, mivel demokrácia és pluralizmus van, erről nem szabad beszélni. A szabad sajtó szabadon hallgathat róla. Így nem fáj senkinek, s nem kell erről beszélnie a diploma nélküli hegesztőmunkás végzettségű miniszterelnöknek sem. A járvány meg legfeljebb marad, s nem beszélünk róla. Van már ebben gyakorlatuk, jut hely a Magyarország-rovatnak mindig a szabad svéd sajtóban. 

És ha Magyarországon rombolják a jogállamot, akkor az sem számít, hogy Dániában a bírói kar nyílt levélben kritizálja a dán kormányt, hogy az a járványügyi helyzet miatt megszigorított büntetőjogi szabályokkal beleavatkozik az ítélkezési gyakorlatba, amit így politikai alapokra helyez. De a járványügyi szabályok szigorításával csak Magyarországon van baj. Dánia civilizált ország már, kérem. 

Finnországban pedig az az izgalmas, hogy úgyis fennállnak a jogállam és sajtószabadság alapjai, hogy nincs Alkotmánybíróság és a médiaportfólió 95%-át a balliberális Sanoma csoport uralja. No és Finnország azért is izgalmas, mert zajlik a legújabb skandináv társadalmi kísérlet, hiszen nem kompetencia, hanem nemi kvóta alapján került a kormány összeállításra. Izgalmas legfeljebb belereccsen az ország. S hiába recseg-ropog a finn ellátórendszer is, az most várhat, előbb meg kell menteni a magyar demokráciát!

A sort még hosszasan lehetne folytatni, de a fenti kiragadott példákat végigolvasva egy biztos: érdemes volna minden európai ország vezetőjének egy kis önmérsékletet és szerénységet tanúsítania az újabb és újabb kioktató hangvételű demokrácia-leckék osztogatása helyett. A képmutatás ugyanis bizonyosan nem, és nem is lehet közös európai érték. Ahogy a felelőtlenség sem lehet az. Márpedig aki egy ilyen súlyos válság során sem képes félretenni ideológiai ellentéteit, alaptalanul és csípőből tüzel más országokra, álvitákat szít és megoszt, az nem csak képmutató, hanem felelőtlen is. 

Minden ország szenved és szenvedni fog a járvány és annak hatásai miatt, s ezért mindenkinek temérdek házi feladata van. Mindenki szedje hát össze magát, fejezze be a kioktatást, dobja le magáról a tíz éves beidegződéseit, s nőjön fel a feladathoz. Most minden tartalékunkra, minden erőforrásunkra szükségünk van. Európa gazdaságát pedig együtt, közösen kell újraindítanunk. Kioktatás és képmutatás nélkül, megbecsülve örökségünket, felelősen minden európai polgár, a jelen és jövő generációi iránt. 
Nekünk magyaroknak ebben a szellemiségben kell dolgoznunk tovább, de állni fogjuk a nem várt ütéseket is. 
Ezer, száz, és tíz éve így építjük újra és újra hazánkat.

A szerző az Alapjogokért Központ nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettese.