Karácsony: A kormányoldal elkezdett hazudni, mint az állat!

2020. április 20. 16:25

Karácsony továbbra is a tömeges tesztelés pártján áll, véleménye szerinte ez az egyik legfontosabb eleme annak, hogy pontosan tudják, hol tart jelenleg a vírus terjedése.

2020. április 20. 16:25

Karácsony Gergely volt az ATV Start című műsorának vendége hétfőn. A főpolgármester a Pesti úti idősek otthonával kapcsolatban elmondta: nem igaz, hogy nem volt orvos az önkormányzati fenntartású intézményben, egy orvos folyamatosan dolgozott, sőt volt, hogy kettő is. Szerinte az sem igaz, hogy  felmondtak volna az idősotthon orvosának.

A főpolgármester felidézte, hogyan indult el az üzengetés: „Úgy indult el, hogy a kormány elkezdett hazudni, mint az állat, mi pedig nyilvánosságra hoztunk olyan dokumentumokat, amelyek ezeket a hazugságokat cáfolták. Szerintem az egymásra mutogatásban nem vagyunk egyformán sárosak” – mondta.

Karácsony továbbra is a tömeges tesztelés pártján áll,  véleménye szerint ez az egyik legfontosabb eleme annak, hogy pontosan tudják, hol tart jelenleg a vírus terjedése. A BKK járatain kötelező lesz a maszkviselet, ami szerinte egy felkészülés arra,  hogy kicsit jobban szabadjára engedjék a társadalmat.  

A teljes beszélgetést ide kattintva nézheti meg.

Összesen 228 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vidėken újrakezdő
2020. május 02. 15:29
Az állatok nem hazudnak, tahó!
toef36
2020. április 29. 16:20
Szeretném tudni, ki itt az ÁLLAT? Aki ezt mondta, vagy MINDENKI? Idióta főpolgármester...
Harangláb
2020. április 23. 22:42
Egy ilyen pöcst megválasztani főpolgármesternek...
barany
2020. április 21. 14:38
Itt gondatlanságból elkövetett, többszörös halált okozó veszélyeztetés történt. Aminek értelemszerűen felelőse, az adott esetben felelősei vannak. Köztük van Karácsony is. Nem az első számú felelős, az az orvos, ha volt, azután az intézmény igazgatója, pláne, ha nem kért orvos hiányában segítséget, majd az illetékes főpolgármester helyettes, ha feladatkörébe tartozott az idősotthon, és a végül a főpolgármester. De ő csak akkor, ha tudott a problémáról és nem intézkedett, vagy nem volt a főpolgármester helyettes feladatkörében az idősotthon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!