„A magyar mozgóképipar a magyar gazdaság sikerágazata, 2017 óta minden évben meghaladják a 100 milliárd forintot a közvetlen filmgyártási költések, Magyarországon európai szinten is kiemelkedően magas a filmipar hozzájárulása a GDP-hez. A kontinensen London után Budapest a legközkedveltebb filmforgatási helyszín” – fogalmazott a kormánybiztos. Megjegyezte, hogy egy három évvel ezelőtti kormánydöntés alapján a nálunk elköltött pénz után 30 százalékos adóvisszatérítést kapnak a Magyarországon forgató produkciók. Káel Csaba a komoly hazai szakembergárda meglétét is kiemelte, amelyet a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzetben is meg kell védeni.
Az NFI folyamatos és új pályázatokat írt ki, hogy munkát biztosítson a mozgóképipar szereplőinek. Átütemezte azon gyártás-előkészítések, forgatások és szakmai rendezvények finanszírozását, amelyeknek korábban már megítéltek támogatást. Kezdeményezte továbbá a Filmipari Segélyalap létrehozását, és 50 millió forintot ajánlott fel a munka nélkül maradt filmesek rendkívüli megsegítésére – fejtette ki Káel Csaba. Hozzáfűzte: már közel hétszázan jelentkeztek a segélyalapot működtető Magyar Filmakadémiánál.
(A képen Dobó Kata rendező, valamint Balla Eszter és Haumann Máté színészek (b-j) láthatóak a Kölcsönlakás című film forgatásán.)