„A teher alatt mindig jobban teljesítek” – Győr koronavírusos orvos-polgármestere a Mandinernek

2020. április 02. 20:16

„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy segíteni tudjunk azoknak a győri embereknek, akik egzisztenciális válsághelyzetbe kerülnek.” Épp el akarta kezdeni a hétvégi orvosi ügyeleteit a polgármesteri munka mellett Dézsi Csaba András, amikor kiderült róla, hogy koronavírusos. Győr polgármestere orvosként is optimista: a várost home office-ból is zavartalanul irányítják majd. A polgármestert házi karanténjában értük el telefonon.

2020. április 02. 20:16
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Hallom a vonalban, hogy köhög. A tegnapi közleményében azt írta, hogy tünetmentes.

Nem, nem, az az igazság, hogy van egy kis allergiám, ami előjön, amint elkezdenek nyílni a virágok. Egy alapnáthám szokott lenni mindig, negyven éve, és ilyenkor bereked a torkom. Mivel az ember ezt megszokja, ezért nem tudom, hogy ebben mennyi a fertőzésnek a következménye, és mennyi a szokásos allergiás betegségemnek a tünete.

Fertőzött állapotban sem kell feltétlenül tüneteket produkálni. Tehát a koronavírusra jellemző tünetei nincsenek?

Lázam nincsen, a jellemző száraz köhögés sincsen. Érzem a torkom, a garatom, de nem fulladok.

Semmilyen rossz közérzetet vagy fáradtságot sem tapasztal?

Amióta kiderült, hogy fertőzött vagyok, attól a pillanattól kezdve rögtön rosszabb lett a közérzetem.

Időközben a feleségemről is kiderült, hogy fertőzött, pozitív lett a tesztje.

Tegnap sürgősséggel levették a vérét, így most ez is kiderült.

Ez ma derült ki?

Igen, ma reggel. Azért így lelkileg az embernek fel kell készülnie, hogy ne hagyja magán eluralkodni a betegségtudatot. Meg kell találni azokat a hasznos tevékenységeket itthon, amelyekkel szépen elfoglalja magát.

Ön orvos, ezért pontosan ismeri a helyzetet. Van egy B-terv, hogy ha – ne adj Isten – rosszabbra fordulna az állapota, akkor milyen orvosi kezekbe kerül?

Osztályvezető főorvos, belgyógyász-kardiológus vagyok és tanszékvezető professzor, de ezzel együtt nem jár nekem más ellátás, mint bárki másnak a kórházban. Polgármesteri tisztségemből fakadóan sem gondolnám, hogy más elbánás járna. Nekem elég, ami szükséges, mert reméljük, hogy nem kerül erre sor. Ha komollyá válik a történet, akkor ez légzési elégtelenséggel járhat, de hála Istennek, enyhe tüneteket sem tapasztalok. Amennyiben valakinek szüksége van erre az ellátásra, akkor Magyarországon bőven van annyi lélegeztetőgép, amellyel ezt a helyzetet még lehet uralni. Éppen az a cél a jelenlegi kormányzati intézkedésekkel, hogy ne legyen olyan helyzet, amelyet a növekvő betegmennyiség miatt már nem lehet uralni.

Ami miatt zavarba ejtő ez a történet, és ami miatt ijesztő ez a szakmának is, hogy még nem tudjuk pontosan, mi várható.

A világban szerzett tapasztalatokra alapozhatunk, nálunk a helyzet még csak másfél hónapos. Csak egy példa: a legnagyobb mennyiségben szedett vérnyomáscsökkentőkről elterjedt egy szakcikk alapján, hogy fokozzák a vírus tüdő szövődményének a rizikóját, de ezek az információk még nem elegendő mennyiségű tapasztalatra épülnek, illetve maga az elmélet is több ponton sántít, így a Hipertónia Társaság sem tartja indokoltnak a gyógyszerek cseréjét. Ennek a vírusnak a hatékony kezeléséről még messze nem tudunk eleget, és ez az, ami az embereket a leginkább megrémiszti.

Dézsi Csaba András házi karanténban, saját dolgozószobájában a pozitív teszteredmény utáni napon

 

Miért végeztette el a tesztet? Azért, mert Győr város jegyzője akkor már beteg volt, lázzal és felső légúti huruttal küszködött?

A város jegyzője akkor már valóban beteg volt, tünetei voltak, ő ezért végeztette el a tesztet.

Én pedig azért kértem tesztet, mert április elsejétől orvosként vissza akartam térni dolgozni a kórházba,

hiszen nemrég lépett hatályba a törvény, amely ezt lehetővé tette. De mielőtt ezt megtettem volna, azt mondtam, hogy nehogy a legkisebb lehetősége is megmaradjon a fertőzésveszélynek, megcsináltatom a tesztet. A bizonyosságnak legalább kettőt illik megcsináltatni, ezért két nappal meghosszabbítottam a már egy hónapja töltött szabadságomat, két tesztet csináltattam, és a második pozitív lett.

A polgármesterség mellett tehát vissza akart térni a kórházi munkához akkor is, ha nem tört volna ki a járvány?

Persze. Ezt mondtam a kampányban is. Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás – én azt mondtam, hogy a nyolc óra munka és a második műszakban egy más jellegű nyolc óra munka nagyon szépen összeilleszthető. Nyilván vannak helyzetek, amikor egyik-másik helyen többet kell dolgozni, de én korábban is sok ügyeletet vállaltam, így

azt gondoltam, hogy a városvezetés mellett is egy péntek-szombat-vasárnapot simán el tudok vinni ügyeletben.

Az osztályvezetés és a polgármesterség mindkettő egy karmesterszerep. A karmester nemcsak a vonósszekciót, hanem a fúvósszekciót és az ütősöket  is el tudja irányítani. Ez egy bejáratott osztály, amelyet felépítettem, és rendesen működik több alegységvezetővel. Ez a másodállások országa: kevés ember van, aki egy állásából úgy meg tud élni, ahogy szeretne. Így a velem kapcsolatos felvetés, hogy tudom-e a kettőt együtt csinálni, elég álságosnak tűnik. Sokan nem tartják normálisnak, hogy egy politikus a politikai munkája mellett a tanult szakmáját is ellátja, és ha azzal még pénzt is keres, azt meg kifejezetten gyanúsnak látják. Én a munkámból meg tudok élni, és emellett nagyon nagy tisztesség az, hogy Győr városában polgármester lehetek. Az is érdekes, hogy a választási kampányban sokan mondták: hogy néz az ki, hogy egy orvos polgármester akar lenni. Erre a Jóisten elég csattanós választ adott, hiszen most lehet, hogy előny, ha egy városnak orvos a polgármestere.

A járvány megjelenése után azonnal megtette az óvintézkedéseket, vagy elkerülhetetlen volt a munkájából fakadóan a személyes kontaktus?

A Városháza egy szűk mozgástér. Viseltük a maszkot, törölgettünk mindent, kezet mostunk, folyamatosan fertőtlenítettünk.

De van ötlete, hogyan kaphatta el?

Kétségtelen, hogy a jegyző úr két méteren belül volt tőlem a tárgyalásokon, és amíg nem volt tényleg láthatóan rossz állapotban, addig együtt dolgoztunk. A góc forrását nem lehet tehát megkérdőjelezni.

Ez pillanatok alatt cseppfertőzéssel terjed,

a vírus akármilyen felületen megtapad, három napig életképes. Vigyáztunk, de egy járványnál természetes dolog, hogy megfertőződnek az emberek. Nem ijedünk meg, mert tudjuk, hogy ez két hét alatt lefuthat, és utána semmi baja nem lesz az embernek – a fertőzöttek 80 százalékánál így történik. Bízom benne, hogy nálunk is így lesz. Jegyző úr már teljesen panaszmentes.

Szerdától tehát házi karanténban. Egy tevékeny embernek ez szinte büntetés lehet...

Dolgozunk az eddig megszokott tempóban, a kollégáim épp most készítik elő a költségvetés újragondolását, hiszen

az új helyzet új stratégiát, még szorosabb gazdálkodást kíván.

Emellett a gazdasági krízis hatásaira is fel kell készülnünk, mert óhatatlanul csökkenni fog az adóbevételünk. Másrészt a kormány gazdaságmentő programja mellett mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy segíteni tudjunk azoknak a győri embereknek, akik egzisztenciális válsághelyzetbe kerülnek. Emellett működtetnünk kell az orvosi alapellátást, a szociális hálónkat, az óvoda- és bölcsődehálózatunkat éppúgy, mint a városüzemelést. Például a szemétszállítást, az utak karbantartását vagy a folyók városában a szúnyoggyérítést.

A várost home office-ból irányítja tehát. Működni fog a városvezetés zavartalanul?

Természetesen, hiszen adminisztratív munkáról van szó. A modern kommunikációs eszközök segítségével nem állunk meg egy percre sem. Persze, ez most egy nagy kihívás, de én szeretem a kihívásokat, az egész életem igazából erről szól. A teher alatt mindig jobban teljesítek. Ha pedig itthon akad egy kis szabadidőm, akkor lehet, hogy megírom a Gerzson és Panka kalandjai című mesekönyvem második kötetét.

fotók: Dézsi Csaba András

 

***

 

A Mandiner elkezdte Karantén-interjúk sorozatát, amiben ismert személyiségeket kérdezünk a megváltozott életünkkel kapcsolatos gondolataikról, saját tapasztalataikról. 

Az eddigi interjúink (többek között Jelenits Istvánnal, Nagy Feróval, Zacher Gáborral, Prieger Zsolttal és Varga Liviusszal) itt érhetők el.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. április 04. 11:09
Dehogy lényegtelen ügyek, ezek az ügyek, amik igazán fontosak egy maffián belül. A polgármester úr tiszteletlen a főnök hobbijával és annak udvari bolondjaival szemben. Ez milliószor nagyobb bűn, mint elveszteni egy szaros választást, ez ugyanis belülről bomlassza az egységet. Nem adok a faszinak egy évet.
Menhetten
2020. április 04. 11:07
Győrben megrogyott az elsöprő népszerűségük, helyre kell valahogy állítani, nem akarnak egy másik Hódmezővásárhelyt. Az audis biznisznek is utána fog menni? Kétlem... És elég beszédes, hogy egy fideszes polgi bejelenti, hogy nem ad pénzt hülyeségre, erre a fél ország szerelmes lesz bele, hogy milyen fasza srác ez. Ennyire ki van éhezve mindenki a normalitásra.
olajfa1
2020. április 03. 08:22
Sok sikert a gyógyuláshoz!
koronaszepe
2020. április 03. 08:02
Jelzem, semmi személyes, én is szeretem a Quimbyt, sőt, Jim Morrisont is, de tovább megyek, a Porsche is bejön, igaz, inkább a 911-es, a nyolcvanas évek végi széria.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!