Előválasztást akar a 2022-es kampány előtt a Párbeszéd

2020. március 08. 13:21

Ami az EU-nak a Green New Deal, az a P-nek (és az ellenzéknek) a Zöld Fordulat: közös gondolkodást tartott a P(árbeszéd) Budapesten, amire meghívták a többi ellenzéki pártot is. Ezen a P országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy nem a pártok, hanem az emberek válasszák ki majd 2022-re azt az ellenzéki álomcsapatot, amely majd „elsöpri az Orbán-kormányt”. Tudósítás.

2020. március 08. 13:21
Jerez Julio

Szabó Tímea beszédében – a Helyezzük új alapokra a zöldpolitikát! nevű rendezvényen – felidézve azt a pillanatot, amikor az Országgyűlésbe bekerültek a zöld gondolataikkal, úgy fogalmazott: Greta akkor még iskolába járt, és „nem volt nehéz ránk akasztani, hogy ufók vagyunk”. A folytatásban azonban inkább a jövőről beszélt, így arról is, hogy zöld pártként nem fogják eltűrni a szenvedést, mivel a zöld „baloldali és szociálisan érzékeny”.

Definiálta a zöld jelentését, ez szerintem nem csak a szelektív hulladékgyűjtést jelenti, hanem azt is, hogy azokon segítenek, akiknek szüksége van a segítségre. Ezért van különbség szerint „az igazi zöldek és a zöldre penészesedett narancs” között. Aláhúzta, az igazi zöldek nem lopnak el épületkorszerűsítésre szánt uniós támogatásokat, nem luxusautókra költik a pénzt, nem úgy, mint Orbánék, akik szerinte tavaly 82 milliárdot költöttek luxusautókra akkor, amikor egy csigajelmezes ember futva leelőzött egy vonatot.

Az EB közelmúltban nyilvánosságra hozott, az elmúlt tíz évről beszámoló jelentése feketén-fehéren megmutatja szerinte az Orbán-kormány embertelenségét, mivel azt látja a számokból, hogy az oktatásra, egészségügyre és szociális támogatásra annyival csökkentek az állami ráfordítások, amennyivel a stadionokra és egyházakra, propagandára költöttek többet az Orbán-kormányok évtizede alatt.

Ebből kifolyólag, hogy ne jusson annyi pénz propagandára, a közeljövőben benyújtandó határozati javaslatban felszólítják a kormányt, hogy a 152 milliárdos propagandaköltséget csoportosítsák át a koronavírus elleni védekezésre. Szerinte a kormányfőnek a rákos betegek, a devizahitelesek, valamint a fagyhalált szenvedett idősek szemébe kellene néznie, bár tudja, hogy úgy sem fog.

Éppen ezért úgy érzi, hogy változtatni kell a magyar politikában, és 2022-ben el kell söpörni Orbán Viktor kormányát azért, hogy „szociális és zöld országot” hozzanak létre. Szerinte ugyanis ebben a két fogalomban – zöld és szociális – van a jövő, de ehhez teljes ellenzéki összefogásra is szükség van. Ennek megvalósulása részeként úgy fogalmazott: 2022-ben előválasztást kell tartani az ellenzéki pártok között, hogy az emberek akarata érvényesüljön.

Szerinte ez is választói óhaj – az ellenzéki szavazók nem értik, miért van ennyi ellenzéki párt, ha ennyire hasonló a programjuk, idézte személyes tapasztalatait. Szerinte sem feltétlenül pártokat akarnak látni a szavazók, hanem „hiteles politikusokat”, ennek érdekében úgy érzi, hogy a közös listán is előválasztás kell 2022-ben. Oda kell adni a jogot, hogy az emberek állítsák össze a 30-as ellenzéki álomcsapatot, hasonlón ahhoz, ahogy azt szlovákiai választáson győztes alakulat tette.

„Ne féljünk az emberek kezébe adni a döntést” – jelentette ki. Végezetül azt mondta: az ellenzéki párbeszéd célja kettősnek kell lennie. „Nem pusztán a kormányt kell váltani, hanem egy új országot kell teremteni, újat kell építeni” – zárta felszólalását a P országgyűlési képviselője.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere – aki szintén felszólalt a rendezvényen – is említette beszédében az előválasztást, azonban ő arról is beszélt: a közös miniszterelnökjelölt kiválasztását is hasonló módon kell majd megejteni azért, hogy kinyissák az emberek előtt a „politika kapuját”.

(Mandiner)

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2020. március 09. 11:23
"Nem pusztán a kormányt kell váltani, hanem egy új országot kell teremteni, újat kell építeni" Te nem vagy jakobinus/bolsi/komcsi?
villogókékfog
2020. március 09. 11:21
Jól látom a képen, szellentő dettó Nikitának képzeli magát?
Kristály
2020. március 09. 10:09
2019 okt 13 óta bizonyítjátok hogy mit tesztek a polgárokért akik rátok szavaztak és akik nem , csak elvesztek és elvesztek. 2022 után talán még gatya sem maradna a polgárokon ezt senki nem akarhatja. Nektek még 0,5% is sok nem hogy a millios fizetés.
Vakfolt
2020. március 09. 08:33
" a zöld baloldali és szociálisan érzékeny" Én mondjuk helyből tudtam, hogy ez a zöldeskedő faszság egy kriptokomcsi átverés, de örülök, hogy ez most így nyilvánosan is tisztázódott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!