„Bezzeg Románia” gazdasága a szakadék szélén

A szomszédunk gazdasága súlyos válságba került, miután a politikai elit évtizedeken át hitelre osztogatta az állami pénzt.

Évek óta növekszik a magyarországi háztartási hitelek összege, most már a 2008-as válság előtti csúcs fölött járunk 10 százalékkal – írja a Portfolio.
A Portfolio beszámol arról: évek óta trendszerűen növekszik a háztartási hitelszerződések összege. 2019 soha nem látott lakossági hitelfelvételt hozott, és most már az is látszik, hogy a dinamika idén januárban sem tört meg a piacon. A babaváró hitellel együtt 60%-kal több hitelt vettek fel a háztartások az idei év első hónapjában, mint egy évvel korábban. Minden idők legerősebb januárja volt ez a lakossági hitelezésben.
Egy év leforgása alatt 2483 milliárd forintnyi háztartási hitelszerződést kötöttek a bankok, ez a 2008-2009-es válság előtti csúcsnál is 10 százalékkal magasabb.
Ábrák: Portfolio