Sérti az emberek igazságérzetét a gyöngyöspatai kártérítés – mondta a térség fideszes képviselője

2020. február 02. 15:32

Horváth László úgy vélekedett, hogy a gyöngyöspatai iskola az erőltetett és álszent integráció kudarca.

2020. február 02. 15:32

Sérti az emberek igazságérzetét, hogy egy jogerős bírósági döntés eredményeképpen több milliós kártérítést kaphatnának olyan családok, amelyek éveken keresztül nem járatták rendesen a gyermekeiket iskolába – mondta Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügy kapcsán a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek felderítésén is dolgozó miniszterelnöki megbízott emlékeztetett, hogy az érintett cigány tanulók, illetve családjaik összesen mintegy 100 millió forintos kártérítésre számítanak. Horváth László felidézte Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, amely szerint ez a döntés olyan mély sebet ejt az emberek igazságérzetén, hogy a pénz kifizetése csak súlyosbítaná a meglévő problémákat.

Pénz helyett oktatás vagy képzés

Az önkormányzat és a tankerület próbál most egyeztetni az érintett családokkal arról, hogy a kártérítést ne készpénzben kérjék, hanem oktatásban, képzésben, egyéb szolgáltatásban, ami a beilleszkedést segíti, mert hosszú távon ez biztosít számukra előnyt – jelezte az országgyűlési képviselő.

Horváth László azt mondta, hogy az érintett cigány családok nem maguktól fordultak bírósághoz, egy Soros György által támogatott alapítvány vette rá őket a pereskedésre. „Sajnos a bíróság zöld utat adott a pénzszerző akciónak” – fogalmazott. Elmondta azt is, hogy Gyöngyöspatán a cigányok aránya nem éri el a húsz százalékot, az elmúlt években a többség mégis arra kényszerült, hogy elhagyja a helyi iskolát.

Álszent integráció?

A miniszterelnöki megbízott úgy vélekedett, hogy a gyöngyöspatai iskola az erőltetett és álszent integráció kudarca. Az ilyen integrációban a gyengébb nem lesz jobb képességű, a jó képességű pedig nem tud előre haladni. Nem a gyengébb igazodik a jobbhoz, hanem fordítva, így mindenki rosszul jár – fejtette ki.

Horváth László közölte azt is, hogy az alapítvány 2010-től „iparszerűen” indította a szegregációs pereket, a gyöngyöspatai az első pénzszerzési akció. „Ha ez az akció most sikeres, valóban megtörténik a kifizetés, akkor azt a békétlenséget és igazságtalanságot, amit Gyöngyöspatán keltettek, exportálni lehet sok településre” – fogalmazott.

(MTI)

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. február 03. 14:42
Kb. három hete, hogy a Kossuth Rádió adását hallgatom, 5 től 24 ig. Éjjel retró rádió. Számtalan regénybe,mesébe,novellába, illő történeteket ,riportokat hallok " küzdő,eredményes,reményes" cigány emberről, fiatalról. Sorsuk mindannyiuknak nehéz. Lassú kiemelkedés technológiája látszik. Ehhez képest taszítóak az ilyen iskolai események! Nem megrendeli ezeket valaki/kik?
Karácsony Szilvi
2020. február 03. 11:30
Elgondolkodtató, hogy csak az 1200 az államot elmarasztaló bírósági ítélet után vették észre, hogy itt valami nincs rendben? A tárgylásokon nem képviselte ügyvéd az államot? Tehát nem történtek a dolgok, a tárgyalások "suttyomban".
ellenforradalmár
2020. február 03. 09:42
A zsidó egy borzalmas képződmény...
Mr. Tommy Lee
2020. február 02. 20:27
Hogy lehetne ezektől végleg megszabadulni? Komolyan beszélek, várom az ötleteket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!