Tíz probléma Magyar Péterrel, amelyen változtatnia kell, ha rendszert akar váltani

Az ellenzéki mantrák ismételgetése újabb és újabb helyszíneken nem egy kormányzásra kész erő képét festi fel.

Kilencszázötven millió forintból bővíti a lakosság sportolási lehetőségeit idén a kormány – jelentette be az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön.
Révész Máriusz elmondta: a kerékpározás népszerűsítéséért elindítják az Országos Bringapark Programot, a futás és a sziklamászás feltételeinek további javítása érdekében pedig folytatódik a tavaly elindított Országos Futópálya-építési Program és a Vasalt Utak Program. A bringaparkok és a futókörök építésére a kormány 400-400 millió forint, a vasalt utak kialakításához pedig 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – tette hozzá.
Az első két programban az önkormányzatok által elnyerhető támogatás mértéke 50 százalék, a vasalt utak esetében száz százalék – közölte Révész. A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség kezdeményezésére a sziklamászó-útvonalak helyreállítását is támogatják, erre a célra 30 millió forintot különítettek el a vasalt utak programra biztosított pénzből.
További 30 millió forintot fordítanak a falmászó termek korszerűsítésére, ebben az esetben a támogatási intenzitás maximum 30 százalékos, értéket tekintve 1-2 millió forintnak felel meg. Révész Máriusz reményét fejezte ki, hogy a bringaparkok, futókörök, sziklamászó helyek fejlesztésével hozzá tudnak járulni, hogy az emberek többet mozogjanak, jobb körülmények között és egészségesebben éljenek.
(MTI)