KSH: 30 éve nem látott mértékben nő a házasságkötések száma

2020. február 11. 11:41

Míg 2010-ben 36 ezren járultak anyakönyvvezető elé, addig tavaly novemberig már 62 ezer pár mondta ki a boldogító igent.

2020. február 11. 11:41

Harminc éve nem látott mértékben nőtt 2019-ben a házasságkötések száma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, előzetes adatai szerint. A KSH kedden – a házasság hete alkalmából – az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: 2019-ben „esküvőboom” volt, szeptember végéig többen kötötték össze életüket, mint 2018 egészében. Magyarországon a 1970-es évek közepétől csökkent azok száma, akik hivatalosan összekötötték az életüket.

Az évtizedeken át tartó csökkenés 2010 után fordulatot vett, a házasságkötések száma 2010 és 2016 között csaknem másfélszeresére emelkedett. Míg 2010-ben 36 ezren járultak anyakönyvvezető elé, addig tavaly novemberig már 62 ezer pár mondta ki a boldogító igent. Figyelembe véve az átlagértékeket, a KSH becslése szerint 2019-ben akár a 64 ezres számot is átléphette a frigyre lépők száma, amire csaknem harminc éve nem volt példa. A KSH a magyarországi házasodási szokásokkal kapcsolatban azt írta, hogy 2018-ban a házasodó férfiak átlagos életkora mintegy 3 évvel volt magasabb a nőkénél, átlagosan a férfiak 36,6, a nők 33,5 évesen álltak anyakönyvvezető elé.

Az első házasságkötés ennél fiatalabb korban történik, a nők átlagosan 30,1, a férfiak 32,8 éves korukban mondták ki a boldogító igent. Az először házasulók átlagos életkora 1990 óta mindkét nem esetén több mint 8 évet emelkedett. A számokból az is látszik, hogy az első házasságot kötő férfiak és nők száma eltér egymástól, gyakoribb, hogy újraházasodó férfi vesz el korábban még házasságban nem élő nőt – mutatott rá a statisztikai hivatal. Február 9-16. között tizenharmadik alkalommal rendezik meg a házasság hete rendezvénysorozatot, amely programjaival a családi köteléken belüli együttélés fontosságára hívja fel a figyelmet.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kingsjewel
2020. február 13. 21:24
'2018-ban a házasodó férfiak átlagos életkora mintegy 3 évvel volt magasabb a nőkénél, átlagosan a férfiak 36,6, a nők 33,5 évesen álltak anyakönyvvezető elé' Ez pontosan azt mutatja, amiről írtam. Gyerekes élettársak házasodtak össze, nem a fiatalok.
kingsjewel
2020. február 13. 21:20
Szerintem mindössze annyi történt, hogy a 2-3, vagy több gyerekes élettársak összeházasodtak a CSOK-ért. Nem a fiatal, gyerek nélküli párok kezdtek el házasodni.
Abraxos
2020. február 12. 11:48
Hát igen. A népesedési fordulathoz először a gondolkodást kell megváltoztatni. Aki házasságban van az nagyobb anyagi és társadalmi biztonságban van. Pláne ösztönzőkkel. Az aki biztonságban van az nagyobb valószínűséggel vállal gyereket. Nyilván ez jelenleg nem látszik egyáltalán, de azért a pozitív folyamat ebben már látszik.
makapaka2
2020. február 12. 11:02
Pozitív jövőképe lett a fiataloknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!