Kétmillió forintos büntetést kaphat Demeter Márta

2020. február 27. 18:05

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés bűntettével vádolja a politikust, amiért akár 3 év szabadságvesztés is kiróható.

2020. február 27. 18:05

Amennyiben a bíróságon beismeri a terhére rótt bűncselekményt, akkor kétmillió forintos pénzbüntetést kaphat Demeter Márta. „Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje kettőszáz napi tétel, napi tételenként 10.000 forint, összesen 2.000.000 forint összegű pénzbüntetésre. Az országgyűlési képviselő terhére rótt hivatali visszaélés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A képviselő asszony mentelmi jogát kiadta az Országgyűlés és a KNYF hivatali visszaélés bűntettével vádolja, amiért akár 3 év szabadságvesztés is kiróható.

A vád szerint a vádlott országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának akkori alelnöke 2018. szeptember 19-én a kecskeméti repülőbázison – a honvédelmi miniszter előzetes tudomásával – repülési naplóadatokba tekintett be. A vádlott az országgyűlési képviselőként őt megillető, a Kormány tagjaihoz intézhető kérdés feltételének a jogával visszaélve, közérdekből nem nyilvános adatot a nagy nyilvánosság előtt azért tett valótlan tényállítással meghamisítva közzé, hogy ennek révén Orbán Viktor miniszterelnök, országgyűlési képviselő és a Magyar Honvédség negatív társadalmi megítélését érje el.

Emlékezetes, Demeter azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy a lányát szállíttatta haza külföldről a honvédség repülőgépével. Csakhogy az adott gépen egy külszolgálaton lévő, Orbán vezetéknevű tiszt gyermekét hozták haza, miután a százados külszolgálata letelt.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. február 28. 17:06
Közben nem dübörög a fideszes jogállam, jó látni, hogy üldözik az ellenzéki bűnt, ahogy az összes szolgálatra kész végbélnyílásukon kifér. Csak a magas szintű korrupció fogalmát nem ismeri a drága jó főügyész úr, és ha eddig nem, ezután már biztos nem fogja megismerni. Vagyis aki nem fideszes (axióma: fidesz=Magyarország), annak gyenge a magyarsága, talán nem is magyar, viszont nemzettagadó és hazaáruló. Jól van akkor, legalább ebben következetesek nemzetikeresztényék. Szeretném jelezni, hogy most is vannak, akik kiszolgálják azt a mocskos rendszert, amely még az ügynökaktákat sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni.
marica61
2020. február 28. 16:03
szédületes taktikájuk van a liberálisoknak a büntetö ügyük elhalasztásában. demeter márta szülésbe,czeglédi csaba képviselö jelöltséggel akarja meguszni a büntetést. ugy látszik,hogy már a haveri birokban sem hisznek.
Zokni
2020. február 28. 08:22
#... nagy nyilvánosság előtt azért tett valótlan tényállítással meghamisítva közzé, hogy ennek révén Orbán Viktor miniszterelnök, országgyűlési képviselő és a Magyar Honvédség negatív társadalmi megítélését érje el...# - írják. Értem, tehát a #... bűncselekményt követ el az, aki Orbán Viktor miniszterelnök és képviselő negatív társadalmi megítélését terjeszti és ezért 3 millió Ft bírsággal büntethető...# passzus minősített esetéről van szó, amennyiben #valótlan tényállítással# teszi ezt. Hogy Orbán gyakorlatilag sajátjaként kezeli nemcsak a honvédelem, hanem minden állami vagyontárgyat, illetve pénzeszközt, az nem számít. Hajrá Felcsutország! Hajrá felcsutok!
Csigorin
2020. február 28. 06:52
a penz ennek nem buntetes, kicsengetik a gazdai. leultetni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!