Kásler: Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

2020. február 24. 15:19

Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint.

2020. február 24. 15:19

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten. Kásler Miklós újságírók előtt elmondta: a béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint. Kifejtette: a gyakornoki besorolású pedagógusok esetében a garantált diplomás bérminimumon felül érvényesül az ágazati pótlék, amely január elsejétől már 8 százalékkal emelkedett. Ezzel az újabb 10 százalékos emeléssel fél év alatt 18 százalékkal nő a gyakornokok bére.

A köznevelés hatékonyságának és színvonalának további emelése érdekében a kormány úgy döntött, hogy az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek – jelezte a miniszter. Kásler Miklós rámutatott: egy ezernél nagyobb tanulólétszámú iskolát irányító, 35 éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye a bruttó 182 700 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 629 300 forintról összesen bruttó 812 000 forintra emelkedik. Egy négyszáznál nagyobb tanulólétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató keresete a bruttó 142 100 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 477 050 forintról összesen bruttó 619 150 forintra nő, az ilyen vezetők száma 6 ezer – ismertette a miniszter.

Az iskolaigazgatók helyetteseinek, az intézményegységek és a tagintézmények vezetőinek bérpótléka az igazgatói pótlék fele. Ez az emelés 9 ezer pedagógust érint. A minőségi oktatás elismerése és támogatása érdekében az intézmény vezetője a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözheti, havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal – közölte a miniszter. Kásler Miklós úgy fogalmazott: a kormány feladata, hogy biztosítsa a pedagógusok képzését és továbbképzését, folyamatosan javítsa munkakörülményeiket, fizetésüket és elismerje tevékenységüket. A miniszter felidézte, hogy a kormány a pedagógus-életpályát a fontosságának megfelelően a gazdasági csőd fenyegetésének elhárítása után 2013-ban elsőként vezette be, illetve alakította ki.

A pedagógusok bére 2013-tól átlagosan 50 százalékkal emelkedett, ami nagyban hozzájárult munkaerőpiaci helyzetük javulásához, szakmai és társadalmi megbecsültségük emeléséhez, és érdemben növelte a felsőoktatásban pedagóguspályára készülők számát – hangoztatta Kásler Miklós. Hozzáfűzte: az emelt juttatások biztosítása érdekében a kormány az elmúlt évben 355 milliárd forinttal többet költött pedagógusbérekre, mint 2010-ben.

(MTI)

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiscsillag
2020. február 29. 16:28
Nem igazság, hogy az tanárok az év 1/3 át szabadságon töltik míg mások végig güriznek.
Dorset Naga
2020. február 28. 16:00
5%-ot akartam írni.
Coccothraustes
2020. február 25. 13:07
Nagyon ritka a profi és emberséges tanár. A többség elfuserált, kiégett. Pedig csak az év 2/3 át dolgozzák végig A heti minimum kötelező óra nevetségesen alacsony.
Coccothraustes
2020. február 25. 13:00
Nem minden tanárnak kellene emelni, csak azoknak akik megérdemlik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!