Változatlanul a Fidesz-KDNP vezeti a pártok listáját

2020. január 29. 09:07

Nem lenne győztes az „Együtt 2022” külön sem, ha most tartanának országos választást.

2020. január 29. 09:07

A felmérés szerint a kormánypártok népszerűsége töretlen, az ellenzék házon belüli versenyét a Momentum Mozgalom vezeti, őket a választási részvételüket biztosra ígérők 13 százaléka támogatja, míg a Jobbik és a Demokratikus Koalíció (DK) fej-fej mellett áll, 10-10 százalékkal – olvasható a Nézőpont legújabb elemzésében. 

Az is kiderült a felmérésből, hogy januárban is minden második aktív pártválasztó a Fidesz-KDNP-vel szimpatizált. Szerintük ebből megállapítható, hogy nemcsak a győri időközi polgármester-választást nyerte meg kényelmes többséggel a Fidesz-KDNP jelöltje, hanem a kormánypártok egy országos választáson is magabiztos győzelmet aratnának. Kiemelték: az ellenzéki pártok támogatottsága az önkormányzati választások óta stagnál, „elmozdulásokat csak az egyes pártok szavazótáborának aktivitása miatt lehetett látni”.

Ez eddig a Momentum legerősebb momentuma

Az intézet tájékoztatása szerint az ellenzéki pártok közül a Momentum listája 13 százalékot szerezne egy most vasárnap tartandó választáson. A magyarországi parlamenti képviselettel nem rendelkező erő most erősebb, mint a DK: 3 százalékponttal előzi meg Gyurcsány Ferenc pártját, valamint a vele fej-fej mellett haladó, most már Jakab Péter vezette Jobbikot.

Az MSZP-Párbeszéd-szövetség (5 százalék) szavazótáborának mérete alapján ezúttal sem tudná átlépni a két párt közös listaállítása esetén érvényes 10 százalékos bejutási küszöböt – írták, azt is megjegyezve, hogy „támogatottságuk annyira lecsökkent, hogy önerőből egyik párt sem jutna parlamenti mandátumhoz”. Az MSZP ugyanis 4, a Párbeszéd pedig 1 százalékon áll a választási részvételüket biztosra ígérők körében – jelezték.

A felmérés szerint „hasonló gondokkal küzd” több ellenzéki párt is: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és az LMP 4-4 százalékos támogatottsággal bír (ami viszont az MKKP-ra helyzetét tekintve mindenképp dicséretes), a Mi Hazánk Mozgalom pedig 3 százalékot kapna listán most vasárnap.

Nem nyerne az „Együtt 2022”

A Nézőpont Intézet a kapott eredményt úgy értékelte: „látható, hogy kettő, de még egy közös ellenzéki országos lista sem jelentene győzelmet az ellenzéki pártok összefogása esetén”. A Fidesz 50 százalékos eredményét ugyanis a hét potenciális ellenzéki platformot (Momentum Mozgalom, DK, Jobbik, MSZP-P, MKKP, LMP) összefogó együttes lista sem érné el – közölték, arra is kitérve: egy esetleges közös ellenzéki lista támogatottsága is elmaradhat az egyes ellenzéki pártok külön-külön mért támogatottsági adatainak összegétől.

A Nézőpont beszámolt arról is, hogy a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP támogatottsága jelentős (41 százalék), a kormánypártokon kívül ugyanis egyetlen politikai párt sem ért el egynél nagyobb számjegyű eredményt. Erről megjegyezték, hogy „a korábban látott Momentum-előny itt elapad”, ami a felmérés szerint mutatja, hogy „aktívabbak ugyan a párt szimpatizánsai, de a teljes népesség körében százalékra pontosan annyian vannak, mint a Jobbik (8 százalék) bázisa, és a DK (7 százalék) lemaradása is csak 1 százalékpontnyi ebben a dimenzióban”. Az MSZP-P, az MKKP 4-4 az LMP 3, a Mi Hazánk pedig 2 százalékon áll a teljes népesség körében.

A közvélemény-kutatás január 10. és 16. között ezer fő telefonos megkérdezésével készült – ismertette az adatfelvétel módszertanát az intézet. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Ezerfős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék – áll a módszertani ismertetőben.

(MTI)

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kozmosz
2020. január 29. 20:23
Igen korlátozott a felfogóképességed.
holder
2020. január 29. 13:28
A Fidesz-Kdnp népszerűségéből mennyi a Kdnp-é ?
Bukik a Zorbán
2020. január 29. 13:21
A CitizenGo-n petíció indult Neandermüller lemondatásáért. Írd alá, egy percig sem tart! Ezt miért nem reklámozza a jobboldali média? A bolsevisták minden csatornán egymást erősítik, szinergikusan működnek. A jobboldalon semmi. (Pl. a Mandiner bolsevista oldalakra irányítja át olvasóit, ezzel azokat erősítve, pedig már sokan szóvá tették itt, hogy nem kéne...)
Bukik a Zorbán
2020. január 29. 13:20
Ébresztő Fidesz! Neandermüller rasszista gyalázkodásából legalább félmilliós tömegmegmozdulást kellene. Ehelyett csinál a KERÜLETI SZERVEZET egy hétköznap délutáni pár száz fős tüntit? Ha ilyesmit ellenkező előjellel a Fidesz mondott volna, már össze lenne hívva az ENSZ közgyűlése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!