Belügyminisztérium: Minden migránst visszafordítottunk

2020. január 28. 11:01

A rendőrség a büntetés-végrehajtás segítségével megerősíti a határkerítést – közölték Budapesten.

2020. január 28. 11:01

Újabb áttörési kísérletre is számít a Belügyminisztérium – mondta belügyminiszter kedden, a röszkei erőszakos migránsbetörés ügyében összehívott rendkívüli sajtótájékoztatón. A Hír TV tudósítása szerint Pintér Sándor úgy fogalmazott, vannak olyan információik, amely szerint több helyen próbálnak meg illegális migránsok Magyarországra jutni, de erre felkészültek a rendvédelmi szervek. A migrációs munkacsoport soron kívüli ülésén Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

Tíz perc alatt két kísérlet volt

5 óra 20 perckor Röszke 2 közúti határátkelőhelynek először a bal- majd a jobbszárnyán próbáltak meg erőszakosan, csoportosan próbáltak meg bejutni illegális migránsok az ország területére – ismertette Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója. A rendőrök az első betörési kísérletet sikeresen megakadályozták. Tíz perccel később, 5 óra 30 perckor mintegy 60-70 fős illegális migránscsoport kísérelt meg bejutni Magyarország területére. 

A felszólításokra nem reagáltak. Egy biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le, amire megtorpantak és a többségük visszafordult Szerbia irányába. Néhányan szétszóródtak a határ területén, ennek érdekében a csongrádi rendőrök oldal és mélységi zárást hajtott végre, ami jelenleg is tart, tehát – mint azt Papp Károly elmondta – innen senki sem juthat ki.

Az altábornagy közölte továbbá, hogy Csongrád és Bács-Kiskun megyében hat helyszínen 71 fő kísérelt meg bejutni Magyarország területére. Papp Károly azt is bejelentette, utasította a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, hogy a rendőrséggel együttműködve kezdjék meg a teljes magyar-szerb határszakaszon az ideiglenes biztonsági határzár ellenőrzését, ahol szükséges, ott a megerősítését is.

Bakondi: Emblematikus helyszínen próbáltak betörni

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerb-magyar határ nagyon komoly nyomás alatt áll, több mint 3400-an próbáltak meg januárban bejutni az országba illegálisan. Elmondta, folyamatosan gyűlnek a migránscsoportok, akik erre kísérletet tesznek

Az éjszaka történt esemény egy kirívó, erőszakos, csoportos áttörési kísérlet volt, amelyet fiatal férfiak hajtottak végre, szemmel látható szervezettséggel, egy emblematikus helyszínen – utalt a 2015. évi röszkei csatára a politikus.

Pintér Sándor emlékeztetett, múlt hét hétfőn egy határszemlét tartott. A belügyminiszter közlése szerint olyan információik vannak, hogy több helyen megkísérlik Magyarországra a törvénytelen behatolást.

A szemle során megállapítottuk, hogy felkészült a rendőrség egy ilyen kísérlet megakadályozására és a ténynek azt bizonyítják, hogy senki nem tud Magyarország területére észrevétlenül, akár egyenként, akár nagy csoportokban átjutni – emelte ki a tárcavezető. Hozzátette, a rendőrök bizonyították felkészültségüket és erre lehet alapozni Magyarország biztonságát.

(Mandiner)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. január 28. 17:56
Nekem ezzel a "bizonyítékkal" kurva sok gondom van. 1/mikor lőtt az a valaki? 2/merre-milyen irányba? 3/voltak állítólag ketten, a többi mi a lófaszt csinált addig? 4/ha nem voltak többen(ketten) hogy a lófaszban van több villogóval ellátott kocsi a háttérben? És a végén csak egy nagy kérdés! Hogy hívják a (kamu) filmrendezőt!
eligold
2020. január 28. 16:08
Ez a fasza kis csapda helyzet, szóval csak okosan, mert a cigányos üggyel, ügyekkel együtt kiba nagy palávert tudnak csapni. És nem a tények nem fogják őket izgatni, kedvük, érdekük szerint fogják csűrni-csavarni a dolgot. Szóval okosan a megoldással!
olajfa1
2020. január 28. 16:08
NAGYON HELYES! "Belügyminisztérium: Minden migránst visszafordítottunk" Ha másképpen nem megy, akkor a gumilövedékes fegyvereket is be kell vetni! Azokat demokratikusan be lehet vetni, mert 2006 október 23.-án Budapesten sem, meg napjainkba Párizsban sem problémázott az EU, azaz "teljesen demokratikusnak" tartotta, és tartja!... VAGYIS... AKKOR "NOSZA RAJTA"!!!
kunfia2
2020. január 28. 16:00
"Egy biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le," Biztonsági őr? Nem rendőrök és katonák védik a határt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!