OH: Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira

2019. december 03. 11:03

A középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.

2019. december 03. 11:03

A jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtani, amelyikben a vizsgát meg kívánja írni a diák. Emlékeztettek, hogy a középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2020/2021-es tanévben. Megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat, és jelezték, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.

A felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok írhatnak elő. Közülük 434 középiskola (64 százalék) jelezte egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

Ezeknek az iskoláknak, illetve feladatellátási helyeknek az adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!