Több milliós rendelés eddig az idei fekete péntek rekodja

2019. november 18. 08:35

A black friday helyett black november: egy nap helyett egész hónapban akcióznak a kereskedők.

2019. november 18. 08:35

Mintegy nyolcmillió forintért rendelt egy vásárló egy nagyobb lakás teljes berendezéséhez szükséges cikkeket, egyebek mellett konyhai gépeket, tévéket, számítógépet és házimozi-rendszert az egyik nagy internetes áruház fekete pénteki akciójának keretében –írta a hétfői Világgazdaság.

A lap felidézte, hogy a hálaadást követő black friday csaknem fél évszázados amerikai hagyomány, „a vásárlás ünnepe”, amelyre nagy leárazásokkal készülnek a kereskedők. Magyarországra 2012-ben tört be a fekete péntek, amely már nem csupán egy nap: a kedvezmények szinte november egészét érintik. A műszaki cikkek iránti hagyományosan erős kereslettel immár a lakberendezési termékek népszerűsége is felveszi a versenyt – írta a Világgazdaság.

A lap idézte a GKI Digital és az Árukereső közös felmérését, amely szerint az aktív magyarországi internetezők ötöde, azaz mintegy 1,2 millió ember a karácsonyi ajándékok beszerzésében is számít a fekete péntek akcióira. Ugyanakkor a vásárlók elsősorban nem az év végi ünnepekre készülnek a black friday során, hanem saját, a kedvezményes időszakra halasztott beszerzéseiket valósítják meg.

Miután ezekkel végeztek, még átböngészik az ajánlatokat karácsonyi ajándékok után kutatva, de a meglepetéseket inkább a december eleji fizetés megérkezése után veszik meg. A férfiak jellemzően valamely konkrét termék akciós árát várják, míg a nők nyitottabbak, és inkább azt nézik, hogy mit lehet leértékelve kapni – olvasható a Világgazdaságban.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Olivia Robinson
2019. november 27. 17:22
Egy kis tipp a fekete péntekhez: https://www.kimbino.hu/ Jómazsolázást! :)
ondiabind
2019. november 21. 04:37
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
adarclub
2019. november 19. 07:14
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
IV. Fawkes
2019. november 19. 06:45
Kedden?? :-DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!