Rétvári Bence beszélt arról is, hogy sok fesztiválszervező »szerelemből kezdte a munkát«, mert meg akarták mutatni büszkeségeiket, élményt kívántak adni a helyben és a környéken élőknek. Fontosnak nevezte, hogy jellemzően nonprofit fesztiválokról van szó, amelyek kiválóan összekovácsolják a közösségeket, »egyfajta mikrofalu vagy -város alakul ki a fesztiválok környékén«.
Az államtitkár megemlítette, hogy sokan már a nyaralásukat is az őket leginkább érdeklő fesztiválokhoz igazítják, vagyis e rendezvényeknek fontos szerepük van a szabadidő minőségi eltöltésében is. Kiemelte, hogy sok olyan embereknek nyújtanak szórakozást, akik év közben nem mennének el színházba vagy kiállításra, de egy-egy fesztiválon igen, mert »szembe jön velük az élmény, a hangulat magával sodorja őket«.
A konferencia zárásaként Rétvári Bence az MFSZ elnökével, Márta Istvánnal közösen átadta a 2019-es Magyar Fesztivál minősítési okleveleket.
(MTI)