Az államtitkár arról is beszámolt: az újépítésű lakások és házak esetében tíz építkezésből kilenchez, míg a használt lakásoknál minden hatodik vásárláshoz veszik igénybe csokot. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok.
Novák Katalin kitért arra, egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy idén július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni. Elmondta, a július 1-je óta felvett kölcsönök esetében már többen igényeltek hitelt használt lakáshoz, mint újhoz. Az államtitkár kiemelte, a csok és az otthonteremtési program egyéb elemei iránt töretlenül nagy az érdeklődés, már 60 ezer család élt a családvédelmi akcióterv által nyújtott lehetőségek valamelyikével.
Hangsúlyozta: a kormány célja az otthonteremtési programon keresztül is az, hogy minél könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, dolgozni, minél jobb legyen itt élni. „Szeretnénk ha Magyarország előbb-utóbb valóban egy családbarát ország lenne” –jelentette ki Novák Katalin.