Megvan a terv: így dobná oda Brüsszel az uniós költségvetés 20 százalékát Ukrajnának

Szinte nem lesz olyan forrás, amibe ne harapnának bele Zelenszkijék az elkövetkező hét évben.

Újra importál Szerbia magyar sertéshúst.
Mintegy kétezer vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist Magyarországon a betegség tavaly áprilisi megjelentése óta –közölte az országos főállatorvos kedden az M1 műsorán. Bognár Lajos felidézte: a nyár végén növelni kellett a fertőzött területet, és valószínűleg még tovább kell Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében. Hozzátette: szeptemberben a budakeszi erdészet egyik vadászterületén jelent meg az afrikai sertéspestis.
A betegséget eddig csak vaddisznóban mutatták ki, a sertésállományt nem érinti – emelte ki. Elmondta: emiatt, több mint egyéves tárgyalássorozat után, Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt, és bár a húskészítményekről még egyeztetnek, már csak a pontosítás maradt hátra, ezért hamarosan azokat is lehet szállítani.
Minden szállítmányt egy állategészségügyi bizonyítvány kísér, amely tanúsítja, hogy az áru mindenféle betegségtől mentes – tette hozzá. Az országos főállatorvos beszélt arról is, hogy a sertéspestis ellen a telep zártságát kell biztosítani, fontos a fertőtlenítés, és nem szabad élelmiszermoslékkal vagy zöld takarmánnyal etetni az állományt.
A vadászatra jogosultak feladata a tetemek gyűjtése, a beteg állatok kilövése, és az állománygyérítés – mondta.
(MTI)