És mindeközben Zelenszkij, aki mindent tud az ilyen és hasonló szörnyűségekről, ott mosolyog Brüsszelben – és pusziszkodik Ursulával

És ezek után még Orbán Viktort támadják ezerrel, aki nem akar háborút.

Kiverte a biztosítékot az olasz kormányban Orbán Viktor római látogatása
„A magyar miniszterelnököt önfeledten ünnepelte az Atreju nevű jobboldali nagygyűlés közönsége, állva énekelték neki az Avanti ragazzi di Budát, a beszédét állandóan tapssal szakították meg, sorba álltak, hogy szelfizzenek vele.
Luigi di Maio külügyminiszter egészen biztosan nem ilyen fogadtatásban részesült volna az Atrejun, de megkockáztatom, máshol se. Az előbbit biztosan tudjuk, hiszen Giuseppe Conte miniszterelnök szavait fütyülés és huhogás kísérte – igaz, ő legalább ezt bevállalta. Az ellenséges hangulat nem véletlen, hiszen ahogy előző nap ugyanott a bevándorlásellenes Matteo Salvini, volt belügyminiszter fogalmazott: ilyen köpönyegforgatót, mint Conte, ő még nem látott. Ezzel láthatóan egyetértett a közönség is.”