Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
A Magyar Nemzet szerint a kereskedelmi és a dolgozói érdekképviseletek álláspontja között áttörés következett be kedden, ez pedig azt jelenti, még idén változhat a kiskereskedelmi egységek vasárnapi nyitvatartása.
Szerdai cikkükben arról írnak: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának keddi ülésén a munkaadói oldalt képviselő szervezetek egyhangúlag támogatták, hogy a piac szereplőinek ideje tárgyalniuk az áruházak vasárnapi nyitvatartásának rövidítéséről, amit mind a három szakszervezeti konföderáció egységesen jegyez, a Munkástanácsok vezetésével. Mint írják, ezt azt jelenti, hogy egységes álláspontra jutottak a felek arról, hogy a hét utolsó napján szükséges megváltoztatni a nyitvatartást.
Ismertetik, hogy a vkf-en a munkaadói oldalt képviselő Áfeosz-COOP Szövetség, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, továbbá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége egyhangúlag támogatta azt a munkavállalói oldalról nemrégiben felvetett javaslatot, amely szerint a kiskereskedők a jövőben önszabályozó módon korlátoznák esti nyitvatartásukat vasárnaponként. Miután erről döntés született, érdemi tárgyalások kezdődnek a magyar és külföldi áruházláncokat, önálló kis boltokat, szaküzleteket jegyző szakmai szervezeteknél. A javaslat nyomán még az év vége előtt változhat a jelenlegi gyakorlat – értesült a Magyar Nemzet.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége, illetve egyik tagja, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete által a munkaerőhiány megoldására felvetett kezdeményezésben a Liga Szakszervezetek, illetve a Magyar Szakszervezeti Szövetség is teljeskörűen együttműködik a munkavállalói oldalon.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a napilapnak elmondta: „A lakosságot is bevonó ágazati összefogással, körültekintő egyeztetéseket követően a jövőben a piaci önszabályozás alapján módosulhatnak Magyarországon a hétvégi vásárlás körülményei.”
Hozzátette: azért, hogy a lakosság számára a lehető legjobb megoldást találják ki, egy széleskörű felmérést fognak készíteni, ezt a XXI. Század Intézet fogja lebonyolítani.