Alig négyezren regisztráltak online az előválasztásra

2019. június 21. 10:59

A Sétáló Budapest közleménye szerint a DK elérte, hogy előválasztás helyett pártszavazást tartsanak Gyurcsány Ferenc szektájának.

2019. június 21. 10:59

Kevesen – csak a budapesti választók 0,31 százaléka, 4366-an – regisztráltak online az ellenzéki előválasztásra – közölte a Sétáló Budapest 2019 pénteken az MTI-vel.

A Zaránd Péter, Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt kampányfőnöke által jegyzett közleményben úgy vélekedtek, ez a Demokratikus Koalíció (DK) által szabott feltételek miatt van.

Lényegében nem volt tájékoztatási időszak, csak egy magyarázó videó került ki az internetre, amely – szerintük – legjobb esetben is csak a politikailag legaktívabbakhoz jutott el. Keveslik, hogy a regisztrációs időszak összesen hét – a szavazási időszaktól elhatárolt – nap volt. Továbbá bonyolultnak tartják a rendszert, amely ügyfélkapu hiányában kizár hétszázezer budapesti választót – írták, hozzátéve, az ügyfélkapuval rendelkezőknek is csak 0,62 százaléka regisztrált.

A közlemény szerint az online előválasztás vonzó és innovatív lehetett volna, megvolt hozzá a megfelelő rendszer és ütemterv, de Gyurcsány Ferenc párja és a szocialisták „elgáncsolták”.

A DK elérte, hogy egy demokratikus, széles legitimitású előválasztás helyett pártszavazást tartsanak Gyurcsány Ferenc „szektájának” és a „szocialista nyugdíjasoknak”. Így friss tömegek bevonzása helyett, ugyanazok döntenek majd, akik eddig is kiválasztották „az ellenzék alkalmatlan, hiteltelen jelöltjeit”, akiket már háromszor vert meg Orbán Viktor miniszterelnök kétharmaddal – fogalmaztak a közleményben.

(MTI)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amarkod
2019. június 21. 21:55
Azért kiváncsi lennék, ha Geri nyerné vagy Funár ezt a cirkuszt, hogy Feri vissza léptetné-e Kálmán Olgát. Szerintem nem.
balbako_
2019. június 21. 15:21
Hülyéből ennyi is sok. Amúgy aki Gyurcsánnyal szóba áll az szokja meg a kést a hátában.
Selamat
2019. június 21. 14:59
gyurcsány megint átvágott, becsapott mindenkit. Leginkább a vele szerződésre lépetteket. Mi ebben az újság? Semmi. gyurcsány most is pont olyan rohadt gazember, mint mindig is volt. Karigerit megint úgy rúgta képen, hogy valszeg az azóta sem kap levegőt. Ha van még egy kis vér a pucájában, a valódi választáson is elindulhatna. De hát amilyen bamba jószág az...
zakar zoltán béla
2019. június 21. 13:38
sok(k)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!