Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Két kört tett meg a magyar kormányfő, aki egyik alkalommal saját maga vezetett egy igazi sportautót.
Először egy magyar autóversenyzőnő mellé ült be a kormányfő, majd saját maga vezetett egy sportautót – így lehetne összefoglalni az Orbán Viktor Facebook-oldalára feltett videót.
Ebben a magyar kormányfő kijelentette az által vezetett autó hangjára utalva: „Mindennek az a kulcsa, hogy meg kell érezni a motort, nem?” Majd sofőrjéhez, Keszthelyi Vivienhez fordulva azt mondta: „Megpróbáltam úgy csinálni, mint maga, de nekem nem ment olyan jól.”

